A következő állomás az árkosi kastély és kertje volt, majd az árkosi unitárius egyház életébe pillanthattunk bele; mindenütt avatott, szeretetteljes vezetéssel gazdagítottuk történelmi ismereteinket, élményeinket, és elégedetten, hálásan tértünk haza tartalmas utunkról. Nő­társaink saját kezűleg készített ínyencségekkel vendégeltek meg, az ebédet pedig Előpatak felé, a zöldben fogyasztottuk el. Megnéztük a jobb sorsra érdemes hajdani fürdőhelyet is.
GYÖNÖS IZABELLA, Sepsiszent­györgy. Öröm, ugyanakkor szülői és pedagógusi elégtétel, hogy vannak még figyelmes és önzetlen fiatalok, akik este 11-kor — amikor már a mikrobuszforgalom leáll, és a következő vonat csak éjfél után esedékes — nem hagyják az útfélen az idős integetőt, hanem segítőkészen hazahozzák. A szívélyes kántor és patikus barátnője a lépcsőházunk előtt tett le — azóta is hálásan gondolok rájuk. Az egymásra figyelés megszépíti az életet.
N. N., Sepsiszentgyörgy. Leírhatatlan felfordulást keltett a cirkusz a Gyöngy­virág utcában, az állatok az út mellett laktak, az ürüléket nem takarították megfe­lelően, zajosak, büdösek voltak, ablakot sem lehetett nyitni. Nem elég a por, meg hogy éjjel bárkit fejbe üthetnek, olyan sötétség van a környéken.
FERENCZ BÉLA, Sepsiszentgyörgy. Városunk egyik legszebb épülete a múlt század elején átadott egykori magyar állami tanítóképző, amely ma az azóta betelepült románok Mihai Viteazul nevű főgimnáziuma. Jó lenne tudni, az ott tanuló gyerekek vajon milyen felkészítést kapnak, tudják-e, ki miért és hogyan építette ezt a nagy iskolát, és valójában mi történt 1918. december elsején. Vajon megbecsülik-e a készen kapott javakat, méltányolják-e az elődök munkáját, tudnak-e európai szellemben viszonyulni kortársaikhoz, az építők utódaihoz?