A megyei sürgősségi kórház betege voltam. Egy hétig kezeltek a fül-orr-gégészeti osztályon. Az orvosok, nővérek, a kisegítő személyzet tagjai a legnagyobb empátiával dolgoztak, egyáltalán nem érződött a hozzáállásukon, hogy nemrég negyedével csökkentették amúgy sem magas bérüket. Bizony sokkal többet érdemelnének.
Megdöbbentő viszont az étkeztetés. Kellene látni, hogy amikor az ételt hozzák, szinte szégyellik mondani, hogy jó étvágyat. Betegséget senkinek sem kívánok, de az étkeztetésért felelős személyeket egy hétig a betegeknek kiosztott menüvel táplálnám. A reggeli egy kávéskanálnyi vaj, kb. kétszer annyi túró és cukrozatlan tea (mindennap), az ebéd egy tányér azonosíthatatlan leves, amelyben maximum egykanálnyi valami úszkál (villával összegyűjtöttem), másodiknak három csirkemáj egy hétre, de két alkalommal csak egykanálnyi üres pityókapüré; vacsorára egy alkalommal túrós puliszka, másik nap májpástétom, a többin pedig ízetlen tejbegríz...
Akinek szüksége van rá, a megyei kórházban megkap mindent, ami gyógyszer, eszköz, civilizált, tiszta körülmények, emberi szó — de jó, ha tudja, hogy ellátásáról saját magának kell gondoskodnia. Jó lenne, ha a felelős személyek, intézményfenntartók azon is elgondolkodnának, hogy még mennyire lehet megalázni az egészségügyi dolgozókat azon az alapon, hogy hivatástudatuk alapján úgyis a legjobb tudásuk szerint fogják ellátni a betegeket.
Vajon akkor is képesek lesznek rá, ha majd a napi megélhetésük is gond lesz? A gyógyuláshoz pedig nemcsak gyógyszer és emberi hozzáállás szükséges, hanem a minimális napi kalória is. Nem elég csak kipipálni, hogy kétfogásos ebédet kapott a beteg: a majdnem üres leves és pityókapüré nem a beteg megerősödését, hanem a legyengülését segíti elő.
Szakács Béla, Sepsiszentgyörgy
.jpg)
