A madarak közt uhu-buhu a legtudósabb teremtés, a fülesbagoly. Ő akkor is virraszt, amikor minden jóravaló állat lefogja már a szempilláját. Őtőle tudakoltam meg, hogy mit keres a holdvilág a patakban.
— Huhuhu! — kacagott a tudós madár. — Erre engem sem tanítottak meg az iskolában. Hanem majd megkérdezem a vízparti fűzfától: mit keres a holdvilág a patakban.
Biz a fűzfa sem tudta, hanem ő megkérdezte a locsogó haboktól. A habok ellocsogták a fűzfának, fűzfa elsusogta a bagolynak, bagoly elhuhukolta nekem, én meg elmondom nektek: mit keres a holdvilág a patakban?
Mikor, mikor se, de hajnalon innen, éjfélen túl, hogy a kaszáscsillag megszólította a holdvilágot:
— Hallod-e, te holdvilág, hogy nem szégyelled te magad, mennyei pásztor létedre ilyen ágrulszakadtan járni? Mit ér, hogy csupa ezüstből van a szűröd, ha akkora lyukak feketéllenek rajta, mint a tenyerem?
— Oka-foka van annak, mint a csányi baltának — mondta a holdvilág. — Szél fújja, vihar tépi, csillagtüske hasítja az én szűrömet.
— Varrathatnál már helyette újat — tanácsolta neki a kaszáscsillag.
— Hej haj, nagy baj — sóhajtotta nekikeseredve a holdvilág —, nem teremtett még az Isten olyan szabót, aki nekem gúnyát tudna varrni.
— Javaslok én neked egyet — felelte a csillag. — Odalent lakik a patakban. Rák szabónak hívják. Mondhatom, ügyes mesterember, öröm nála dolgoztatni.
Kapott a szón a holdvilág, s még azon este meglátogatta a patakban a rákot. Rák mester nagy ollócsattogtatással köszöntötte.
— Miben lehetek szolgálatodra, csillagok pásztora?
— Tudnál-e nekem új szűrt szabni e helyett a viselt helyett, amelyiken már több a folt, mint a posztó?
— Akár kettőt is — készségeskedett a szabó, s mindjárt lecsattantott az ollójával egy nádlevelet, hogy mértéket vegyen a holdvilágról. Bizony, alig érte körül gömbölyű termetét a mérték.
— Mához két hétre nyakadba akaszthatod az új szűrt. Ezüst lesz a posztója, arany a cifrája.
Két hét múlva be is állított a holdvilág a Rák szabó műhelyébe. Ott volt már a fogason az új szűr, majd kiverte a szemét ragyogásával. Hanem az volt a baj, hogy a Rák szabó nem akart ráismerni a holdvilágra.
— Mi járatban van az úr?
— Eljöttem a szűrömért. Én vagyok a holdvilág.
— Hiszi a piszi — csattogtatta Rák szabó az ollóját —, hát hova lett azóta a gömbölyűséged?
Szegény holdvilág csakugyan lesoványodott az alatt a két hét alatt, akár egy vajas kifli.
— Hej, az ollóját neki — mérgeskedett Rák szabó —, most már újra kell szabnom a szűrt. No, gyere, holdvilág, hadd veszek most már új mértéket rólad. Leszakított egy fűzfalevelet, biz az majd kétszer körülérte a lefogyott holdvilág derekát.
— Szétfejtem a szűrt: egy hét. Újraszabom: másik hét. Összevarrom: harmadik hét. Mához három hétre új szűrben legeltetheted a nyájadat.
Három hét múlva megint jött a holdvilág, de úgy ki van gömbölyödve, akár egy hordó. Be sem fért a keskeny műhelyajtón, csak a küszöbről kérte az új szűrt, amelyikre éppen akkor varrta rá Rák szabó az utolsó tulipánt. Ahogy felpillantott, és meglátta, hogy mennyire meghízott a holdvilág, mérgesen összecsattantotta orra előtt az ollót.
— Keress magadnak más bolondot, kedves holdvilág. Ha bőre szabom a gúnyád, lesoványodol, ha szűkre veszem, megkövéredel. Én ugyan szóba nem állok veled többet!
Rák szabó azzal úgy kiszaladt a hátulsó ajtón, hogy azóta sem jött vissza. De még a patakból is kibujdosott haragjában, s azóta nincsen rák a patakban. A holdvilág azonban mai napig is keresi új szűrét, de míg meg nem találja, abban jár, amit még a jó Isten adott neki. Aki nem hiszi, nézzen föl az égre, higgyen a maga szemének. Akkora fekete foltok vannak a holdvilág ezüstszűrén, mint az öklöm.