Idén ezzel a mottóval került sor Háromszéken a már hagyományosnak mondható Mobilitás Hetére. A szervező, a sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ tájékoztatása szerint a 2002-es indulás óta az Európai Mobilitási Hét egyre növekvő hatást gyakorol az öreg kontinensen és a világ többi részén egyaránt.
A tavaly például a 2181 részt vevő település összesen 237 millió európai polgárt képviselt. A rendezvény célja a városi mobilitás hosszú távú befolyásolása, valamint az európai — ezen belül a részt vevő országok — polgárok egészségügyi állapotának és életminőségének javítása. A tradicionálisan szeptember 16—22. között megrendezett esemény lehetőséget nyújt arra, hogy a városi közlekedésben a túlzott autóhasználat helyett a környezetbarát alternatívákat helyezze előtérbe. Itt gondolunk a kerékpározásra vagy éppen a gyaloglásra. Nem volt ez másképp idén sem, hiszen a háromszéki Mobilitás Hét alatt több eseményre is sor került a megyeszékhelyen és a Kézdivásárhelyen (sajnos, mindössze ezen a két településen), amelyek megközelítőleg ezer személyt mozgattak meg. Ha egyes rendezvényeken kevesebben is voltak, mint tavaly, dicséretes dolog az, hogy a Kovászna megyeiek igénylik és szeretik a mozgást. Tóth Szabolcs, a Europe Direct Információs Központ programfelelőse elmondta, hogy összesen 1450 eurót szántak az idei rendezvénysorozatra, amelyet mindenki jól fogadott, s nagyon kevés beszólás és bírálat érte őket. Az alábbiakban rövid beszélgetést olvashatnak Tóth Szabolccsal, aki értékeli a 2010-es eseményeket, és felvázolja az ezzel kapcsolatos jövőbeli terveket.
— Az elmúlt napokban sokat hallottunk a Mobilitás Hétről, ennek ellenére ejtsünk pár szót róla, és légy szíves, mutasd be idei rendezvényeiteket.
— A Mobilitási Hétre hagyományosan szeptember 16—22-én került sor Európa-szerte. Az idei rendezvénysorozat jelmondata: Közlekedj okosan, élj egészségesebben! Mi Kovászna megyében négy eseményt terveztünk. Újító jellegű volt első megmozdulásunk, a Sugás Futás, amelyre szeptember 18-án került sor. Az ötlet a tavalyi Mobilitás Hét alkalmával fogant meg bennünk, hiszen a Szentgyörgy és Sugásfürdő közötti útszakaszt sportszerűen is ki lehetne használni. A Gáll Lajos Futókörrel közösen szervezett eseményt eredetileg nem versenynek szántuk. Sajnos, egy picit bánom, hogy rendezvényünknek verseny jellege lett. Az emberek úgy jöttek a Sugás Futásra, hogy most elsők kell legyenek, és bizonyítani akartak. Meglepetésemre, az első futó 34 perc alatt ért fel Sugásfürdőre, én meg alig tudtam kipakolni az autóból. Ezen az akción 37 szaladó vett részt, őket egész úton öt kerékpáros kísért. A következő rendezvényünkre szeptember 22-én a megyeszékhelyen került sor, és a Mobilitás Maratonja nevet viselte. Az ötlet Bokor Zoltántól származott. Elképzelése egy 24 órás maratonra szólt, amely kezdésnek egy picit túlzásnak tűnt. Ezt azért mondom, mert mi még a megtartott eseményre sem voltunk teljesen felkészülve. Hét közepe lévén, nem tudtuk megtenni azt, hogy egy teljes napra lezárjuk a város központját, mivel megkezdődött az iskola, s munkába is járnak az emberek. Ennek következtében kiegyeztünk egy hatórás maratonban, amely idén egy próbálkozásszerű dologra sikeredett. Gondot jelentett számunkra, hogy miként tudjuk összeegyeztetni a kerékpárosokat, a görkorcsolyásokat, a gyaloglókat, a babakocsit tolókat és a többi nem motorizált közlekedési eszközt. Végül is sikerrel jártunk, és mindenki a tőle telhető legjobb módon rótta a köröket. Itt ki kell hangsúlyoznom, hogy külön-külön minden sportágban megszámoltunk minden megtett kört, és azokat, akik a legtöbbször kerülték meg Szentgyörgy központját, megjutalmaztuk. A tapasztalatok vegyesek, de úgy gondolom, hogy jövőre lehet egy hosszabb akciót szervezni, hiszen nagy volt az érdeklődés. Körülbelül 230 személy nevezett az eseményre, de jóval többen voltak. Jövőre jobb reklámot csapunk a rendezvénynek, és esetleg a megteendő távot is nagyobbra szabhatjuk. A szentgyörgyi maratonnal egy időben Kézdivásárhelyen kerékpáros felvonulásra került sor. A rendezvényt közösen szerveztük a céhes városbeli sportirodával, a Zöld Nap egyesülettel, és mintegy kétszáz embert mozgattunk meg. A kézdivásárhelyi felvonulással kapcsolatosan az a tapasztalatunk, hogy az emberek, valamint a város kezd hozzászokni az ilyen eseményekhez, és nem volt dudálás vagy idegeskedés az autósok részéről. A felvonulás végén díjakat sorsoltunk ki, ez pedig pluszban motiválta a résztvevőket. Szeptember 24-én Sepsiszentgyörgy adott otthont a Mobilitás Hete utolsó eseményének. Sajnos, tavalyhoz képest kevesebben, mintegy négyszáz kerékpáros vett részt a felvonuláson. Én azt vettem észre, hogy az emberek szívesen, jókedvvel jöttek el a rendezvényre, s a felvonuló rengeteg fiatal között sok idős személy is akadt.
— A Mobilitás Hete alatt megmozgatott közel ezer személy elegendőnek számít, vagy lehetett volna nagyobb is a részvétel?
— Lehetett volna több is. Ezt azért mondom, mert bizonyos tevékenységekre jobban rá lehetne készülni, többet kellene reklámozni, kellő hozzáállással és időben elkezdett szervezéssel jobb ,,eredményt" is el lehet érni.
— A háromszékiek miként fogadták rendezvényeiteket?
— Szerintem mindenki jól fogadta, s nagyon kevés beszólás és bírálat ért. Például a Mobilitás Maratonján azt kérdezték tőlünk, hogy milyen díjat kapnak, ha jól teljesítenek. Válaszként csak annyit mondhattunk, hogy ez csak az összesítés után derül ki, amelyre az illető azt közölte velünk, hogy ő nem is vesz részt az eseményen, és hazamegy inkább tévézni. Szerencsére kevés ilyen személlyel találkoztunk azért, mert kihangsúlyoztuk, hogy nem a versenyen van a lényeg, hanem a mozgáson.
— Miért csak Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön voltak rendezvények a Mobilitás Hét alatt? A megye más városaiba nem jutott el a felhívásotok, vagy ott nem is terveztetek semmit?
— Az elmúlt évek tapasztalatából kiindulva olyan helyen próbáltunk kopogtatni, ahol találtunk társszervezeteket, amelyekkel tudtunk dolgozni. Jövőre szeretnénk Barótra, Kovásznára és Bodzafordulóra is eljuttatni felkérésünket, s reméljük, felkeltjük az emberek érdeklődését, és őket is meg tudjuk majd mozgatni.
— Akkor a folytatás nem marad el. Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
— A következőkben szeretnénk folytatni a Sugás Futást, úgyhogy minél több embert vonjunk be, és nem a versenyre akarunk koncentrálni, hanem a mozgásra. Ki szeretnénk terjeszteni a Mobilitás Maratonjának hosszát hat, esetleg tizenkét órára. Megtartanánk kerékpáros felvonulásainkat, előreláthatóan Szentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Bízunk abban, hogy Háromszék többi városa is bekapcsolódik a rendezvénybe. Vannak más ötleteink is, például ügyességi verseny, vagy éppen olyan programokat igyekezünk szervezni, amelyek egyben látványosak, és megmozgatják a résztvevőket is.