Ha a Tőkés László és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács új párt létrehozását célzó szándékára érkező első reakciókat nézzük, máris jogosnak ítélhetjük a kezdeményezést. Az RMDSZ és az MPP képviselői ugyanis egyaránt pártpolitikai szempontból, elsősorban saját szervezetük érdekeit szem előtt tartva viszonyulnak a hét végi bejelentéshez.
Kelemen Hunor az RMDSZ régóta rögződött egység-dogmája szellemében azzal érvelt, hiba lenne egy újabb alakulat létrehozása, hiszen az nem az összefogást, a közös fellépést erősítené. Valamivel árnyaltabb a szövetség háromszéki vezetőinek álláspontja: a rossz kormányzás miatt uralkodó kiábrándultságot érzékelő helyi politikusok jóval óvatosabban nyilatkoznak, Tamás Sándor szavaiba pedig némi taktikázás is vegyül, amikor partnerségről beszél — arra számítanak ugyanis, hogy ezzel végleg kiszorítanák az MPP-t. A polgáriak képviselői ugyanakkor kizárólag vetélytársuk lehetséges gyengülése tükrében értelmezik a történteket, előre isznak a medve bőrére, és azt számolgatják, hány voksot veszíthet a Markó Béla vezette érdekvédelmi szervezet az új politikai erő megjelenése után.
Kitetszik mindebből: jóllehet van már két pártja az erdélyi magyarságnak, mindkettő elsősorban saját pozícióinak megtartására, erősítésére törekszik, az eredeti, programjukban szereplő célkitűzéseket pedig egyre inkább háttérbe szorítják a pártérdekek.
Pedig ha ezeken felülemelkednének, azt is beláthatnák, hogy az új alakulat nem veszélyt jelent, hanem sokkal inkább esélyt teremt: a közösség számára, a következetes autonómiaküzdelem számára, egy új politikai magatartás térhódítására, az összefogás kiteljesítésére az egyazon célért küzdő szervezetek bevonása révén — és nem utolsósorban a már meglévő két magyar párt számára, hiszen a jelenlegi helyzetben számukra talán nem is az újabb kezdeményezés, hanem a pártpolitikából való kiábrándultság jelenti a legfőbb veszélyforrást. Amelyet pedig elhárítani képtelenek a Tőkés László által képviselt értékrend, a következetesség, a nemzeti érdek előtérbe helyezése nélkül.