A mozgó képzőművészet erdélyi nagymestere, Kovács Ildikó, akitől egyébként a bábszínház eme meghatározása is származik, Sepsiszentgyörgyön született, de nem itt alkotott, szülővárosa mégis mindig tudta, hol rendezi sajátosan szabadelvű, formabontó és új műfajt teremtő előadásait, milyen sikereket arat, de ritkán volt alkalmunk itthon is elmondani neki, szeretjük az ő Pinokkióját, Cini Samuját, Csinn-Bummját, a felnőtteknek ajánlott nagy sikerű Karnyónét, Űbü királyt, Svejket.
Talán ezért is érezzük a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap bemutatott János Vitéz bábelőadás és a 2008-ban elhunyt, többszörösen kitüntetett neves bábrendező életművét összefoglaló, Szebeni Zsuzsa szerkesztésében megjelent könyv bemutatója kapcsán, hogy Kovács Ildikó hazaérkezett. Garabonciás Flórián (Demeter Ferenc kolozsvári bábszínész, felvételünkön) zsúfolt teremnyi gyermekkel hitette el, bármelyik Kukorica Jancsiból lehet János Vitéz, Sipos László kiállított fehér-fekete grafikái és festményei a mese és a valóság határait feszegetik, míg Szebeni Zsuzsa olyan Kovács Ildikót tárt elénk a Koinónia Kiadó kiadványában, hogy nem csak az embert, a bábrendezőt ismerjük meg, hanem a művészpedagógust is, aki szerint a művészeti oktatásban ,,elsődleges feladat tiszteletben tartani a növendék egyéniségét".
