Azt tudtam, hiszen úgy ismertem meg sok-sok évvel ezelőtt, hogy a teniszpályán csillogása — mert tudott, nagyon tudott teniszezni — közben visszataszító, ellentmondásos gesztusokat vitt véghez, de akkor azt mondtam, a siker örömében nem tud uralkodni önmagán, vagy hogy bohém... Szerepel, grimaszkodik, teszi-veszi magát... Elnéztem neki, mert amikor a labdaszerepbe lépett, a bohócból üstökös lett. Erről áradoztam annak idején a Megyei Tükörben, s hogy szimpátiámat, elismerésemet jobban kifejezzem, Nasty névvel ,,szólítottam meg". Igen ám, de pechemre a megjelenés előtti este jött fel a nyomdába a ,,fő cenzor", a megyei pártbizottság propagandaosztályának egyébként a sportot szerető aktivistája, s természetesen külön figyelmet szentelt a sportrovatnak. Nézte a címet: Nasty... Aztán kezdte ismételgetni: Nasty... Nasty..., majd hozzám fordult, mint az éppen szolgálatos tisztafejhez, s megkérdezte: Ki ez a Nasty? Mi az, hogy Nasty? Megmondtam. Mire ő: Na, tessék kivenni a cikket! Nem volt más választás! Sutba kellett vágni a ,,teniszüstökös" minden dicséretét, magasztalását egy ember véleményéért, mely vélemény nélkülözött minden teniszismeretet, hogy ne mondjak egyebet is...
Három évtizeddel később Nasty kimutatta foga fehérjét. Az üstökös böfögött, igazi önmagát — mert közben nagyon megváltoznak az emberek, megváltozott ő is az egykori visszataszító, ellentmondásos gesztusai vonalán — tükrözve, tanúbizonyságot téve magas fokú sovinizmusáról, elképesztő rosszindulatáról, nagyfokú butaságáról, bunkóságáról, ha így jobb.
Nasty, Nasty, ha hallgatsz, okos maradsz, és egy tiszteletre méltó, mókás, csodálatos teniszező. Így viszont... Ha te Har­gitába akarod küldeni a cigányokat, én téged a feledés homályába küldelek. A nevedet kitörlöm emlékezetemből. Soha többé hallani sem akarok rólad!

(nagymohai)