Csatornázás gyorsított ütemben

2010. október 13., szerda, Közélet

A környezetvédelmi minisztériumtól idén lehívható négymillió lejes keretet jórészt kifizette Sepsiszentgyörgy önkormányzata a csatornázást végző cégeknek.

Tizennégy utcában közművesítettek idén, többnyire olyanokban, ahol ez idáig nem volt szennyvízvezeték. Többek között elvitték a vezetéket a Borvíz utca végén túl, Sugásfürdő felé, hiszen a város ebbe az irányba is terjeszkedik, az út Őrkő felőli oldalán jelölték ki a Gyere haza programban részt vevőknek az építkezési területet, s ugyanitt szándékoznak jövőben az országos lakásügynökség befektetésével tömbház építésébe kezdeni. A csatornázást legtöbb helyen az év végéig befejezik, a néhány éve elnyert pályázat szerint a város 15 százalékos önrészt fizet a vezetékek lefektetésében, de a munkálat elvégzése után az utcák felszíni rendezését nem finanszírozza a minisztérium, ezt a városnak kell megoldania. (vop)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1404
szavazógép
2010-10-13: Közélet - :

Több pénz a Zöld Ház-programra

Az országos Környezetvédelmi Alap több mint egymillió lejjel növelte a Zöld Ház-program háromszéki keretét.
2010-10-13: Közélet - :

Korpuszok és sérült mandalák

Összefüggő, de önálló sorozatok, nem a láthatót adják vissza, hanem láthatóvá tesznek dolgokat — méltatta Dimény András alkotásait Bálint Ágnes művészettörténész.