Mintha a tegnap történt volna, pedig... Túl voltunk már egy sikertelen próbálkozáson a férfi kézilabdánk B-osztályba vezető útján, de a csapatvezetők kitartóan bíztak a jövőben.
Bizalmuk alapját a Testnevelési Főiskola soron következő végzősei — köztük Ferencz Győző — adták. Hazatérte után Győző sok időt nem töltött a kiskapuk között, titkár lett a sporttanácsnál, aztán klubelnök, közben a katedrára is maradt ideje. Bárhová került, tette a dolgát. Nem váltotta meg ugyan a világot, de hagyott maga mögött néhány szép emléket. Gondolok itt többek között Háromszék egykori kézilabdázó hírességeinek találkozójára, a tájfutók Balkán-bajnokságára... Tudom, hiszen sokszor elmondta, többre vágyott, vágyik. Talán ezért is telepedett át Magyarországra... A Magyar Olimpiai Akadémia várpalotai vándorgyűlése előtt könnyes szemekkel fogadott. Erős, érces hangja sokszor ellágyult, amikor a szentgyörgyi emlékek kerültek beszélgetésünk terítékére... Úgy váltunk el, hogy rövidesen Szentgyörgyön találkozunk. Találkoztunk. Szemmel láthatóan tetszett neki a sportcsarnok új arca, a homlokzatára rögzített név: Szabó Kati Sportcsarnok. Ha valaki igen, akkor ő megérdemli — mondotta.
Magyarországra indulása előtt felkeresett a szerkesztőségben, búcsúzni jött. Röviden a várpalotai s a közeli viszontlátáshoz fűződő terveiről beszélt. Nem lett volna messze. De jött a hír: 61 éves korában Várpalotán elhunyt Ferencz Győző. Egy pillanatra elcsuklott a hangom, jó haver volt, de aztán csak ki tudtam mondani: Győző, nyugodj békében!
Á. K.
