Azaz mégsem mindenki: az igazán népszerű, felkészült, tehetséges politikusok ugyanis inkább itthon maradnának, nehogy távollétük alatt elveszítsék befolyásukat, kifúrják őket különféle tisztségeikből.

Nem csoda hát, hogy a kisebb pártok legnépszerűbb politikusaikat indítják — lásd Gigi Becalit az Új Generáció Pártja listájának élén vagy Theodor Stolojan egykori miniszterelnököt, a Liberális Demokrata Párt jelöltjeinek vezetőjét —, a nagyobb alakulatok pedig vért izzadva igyekeznek a kellő számú jelöltet felsorakoztatni. Lehetőleg úgy, hogy a lista élén olyan politikusok álljanak, akikről legalább hallott a közvélemény.

A liberálisok hamar fel is adták a harcot: miután Mihai Răzvan Ungureanu volt külügyminiszter nem vállalta a jelölést, lemondtak arról, hogy párttagot állítsanak a lista élére. A civil szféra iránti nyitás jegyében így Renate Weber, a Nyílt Társadalomért Alapítvány elnöke az első, őt pedig Daniel Dăianu követi, aki a kommunista rendszerben a Külügyi Hírszerző Szolgálat tisztje volt. Ráadásul éppen az a párt jelöli őt, mely az átvilágítási törvény egyik leghangosabb szorgalmazója. A közvélemény-kutatásokban vezető demokratáknak is kínkeservesen sikerült összeállítaniuk a jelöltlajstromot: végül Sorin Frunzăverde exminiszter vezetésével valóságos női osztagot hoztak létre, amelyből azonban hiányzik a legnépszerűbb Anca Boagiu volt integrációs tárcavezető. A belső harcok által marcangolt szociáldemokraták jelöltsorából is hiányoznak a nagy kaliberű politikusok. Geoană pártvezér egyik legfőbb ellenfele, a román sajtó által fiatal farkasként számon tartott Victor Ponta nem indult, végül pedig Vasile Puşcaş, a csatlakozási főtárgyalói munkája miatt politikai ellenfelei által is elismert politikus is meggondolta magát. A jelöltlista így nagyjából jószerével ismeretlen nevekből áll.

A kínálatból ítélve tehát Románia azt exportálja Brüsszelbe, amiből a legtöbb van: önjelölt, demagóg népvezéreket, középszerű politikusokat és a kommunizmus fojtogató örökségét.