Forognának eleink sírjukban, ha tudnák, hogy egynémely közösség, melynek szabadságáért életüket adták, nem csak emlékezni felejtett el a múlt történéseiről, de még a mát sem tiszteli, inkább jár derékig érő gazban, mintsem kitakarítaná a szemetet kertjéből. Egymásra mutogatnak, mindig a másik feladata ezt vagy azt tenni, és még a jó példa sem ragadós.
Azon a napon látogattunk Orbaitelekre, amikor az Aradon kivégzett tábornokok vértanúságára emlékezünk, kegyeletünket rójuk le mindazok emléke előtt, akik a szabadságért harcoltak — azokat az emlékeket keresve, amelyek az 1848/49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kötődnek.
A teleki temetőben nyugszik Mara Gábor honvéd gyalogőrnagy, aki a kökösi csatában (1849. július 2-án) vesztette életét Gábor Áronnal együtt, a Rikán Belüli Honvédegylet által 1895-ben állíttatott sírkövének környéke jelenleg inkább hasonlít szemétdombhoz, mint kegyeleti helyhez. És ezzel nem ér véget az emléktiprás Teleken: abban az emlékparkban, amelyben a Makk-féle összeesküvés egyik kivégzett vezetőjének, Horváth Károlynak, Háromszék főparancsnokának az emlékkopjája áll, az öreg szomorúfűz hatalmas gazrengetegre hajlik.
Ezzel szöges ellentétben, a hanyagság szomszédságában gyönyörű példáját látjuk az értékmentésnek. A Horváth-kúriaként ismert XVIII. századi udvarház későbbi tulajdonosainak, a Deákoknak leszármazottjai régi pompáját adták vissza az épületnek, olyan állagmegőrző javítást végeztettek, ami, tekintve a kúria korábbi állapotát, nem csak költséges építészeti bravúr. Az udvarház környezete, a kerten kívüli utcarész tisztán tartása is a jó gazda szelleméről tanúskodik. Kár, hogy a példa nem ragadós, és ez az egyébként barátságos kicsi falu, amelynek van jövője, mert ma is népes az óvodája és a Horváth Károly negyvennyolcas mártírról elnevezett iskolája, ilyen szégyenfolttal jegyzi magát az Úr kétezer-tizedik esztendejében.
.jpg)
