Az uniós feltételek életbe léptetése rengeteg gazdaság felszámolását jelentette volna, hiszen a feldolgozókhoz érkező tejnek csak mintegy 60 százaléka felel meg az extra minőség elvárásainak, amelyek szerint milliliterenként legfeljebb 400 000 szomatikus sejt és 100 összcsíraszám megengedett. A román fél beadványát az unió jóváhagyta, így még idén a gyengébb minőségű tej is feldolgozható, tehát elvileg van még idő a tejminőség javítására, ám a laboreredmények alátámasztják a szigorú odafigyelés fontosságát.
A csíraszegény tej termelésének egyik legfontosabb alapja a fejéshigiéniára vonatkozó előírások betartása, de a fejés, tejtárolás, fejés utáni kezelés és a szállítás módszere is jelentősen befolyásolja a minőséget. A tej élvezeti értékét az érzékszervi tulajdonságok határozzák meg: mennyire jó és jellegzetes ízű, szagú, színű és állományú. E tulajdonságok vallanak a tejnyerés és a tejkezelés tisztaságáról, gazdaságosságáról, sokszor pedig a takarmányozási körülményekről is.
Nem megfelelő tárolás esetén a tej (a benne levő zsír) kellemetlen ízt és szagot vehet fel. Az istálló levegője a tejfertőzés egyik legveszélyesebb forrása, innen a mikrobák milliói kerülhetnek a tejbe. Ezért a tejet az istállóból minél hamarabb el kell távolítani, majd elvégezni a szükséges kezeléseket. Átvételre felajánlani csak kifogástalan érzékszervi tulajdonságú tejet szabad. Kézi fejés esetén az a leghelyesebb, ha a kifejt tejet az istállón kívül elhelyezett gyűjtőedénybe öntjük, vagy legalább a tárolóedényt az istálló ajtajának közelében helyezzük el. A tej gyakori áttöltögetése a fejősajtárból a mérőedénybe, majd abból a gyűjtőkannába növeli a fertőzés lehetőségét. A tej ugyanis ilyenkor széles sugárban érintkezik a környezet levegőjével, a használt edények pedig jó táptalajai a bekerült mikrobáknak. Gépi fejéskor sokkal kisebb a lehetőség, hogy a tej levegővel érintkezzék, így kisebb a fertőzés veszélye is, feltéve, hogy a fejés higiénikus körülmények között történt. A vezetékes vagy a fejőházas fejéssel még nagyobb a lehetőség a kiváló minőségű tej nyerésére.

Fizikai tisztaság
A fizikai tisztaság a fejés és tejkezelés higiéniájának egyik fontos mutatója. Mielőtt a gyűjtőedénybe öntjük, a tejet meg kell szűrni. A szűrés azonban szükséges rossz, mert csak a durvább szennyeződéseket fogja fel, a tejben összetapadt mikrobákat viszont még jobban szétválasztja és elosztja a tej tömegében. A szűrés tehát bakteriológiai szempontból nem javítja a tejet. Többféle tejszűrőt használhatunk, ám az érvényben levő állat-egészségügyi és állattenyésztési előírások értelmében tilos a műanyagból készült szűrők használata. Meglehetősen jónak mondhatóak a szűrőkendők, de elengedhetetlenül szükséges rendszeres cserélésük, tisztán tartásuk és szagmentesítésük. A használt szűrőruhát először hideg vízben kell alaposan kiöblíteni, majd zsíroldó hatású tisztítószerrel kifőzni. Előzetes öblítés nélkül nem szabad forró vízben mosni, mivel a hő hatására kicsapódó tejfehérje eltömi a szűrőruhát, és onnan nehezen távolítható el.

A hűtés
A hűtés a szakszerű higiénia és a tejkezelés alapja. A baktericid fázis időtartama a hűtetlen tejben a fejés után 2—3 óra, ami akár 24—48 órára is megnyújtható, ha a hűtés a fejés után közvetlenül megtörténik, és a tej hőmérséklete 4—5 fok alá csökken. A meleg tejben viszont a baktériumok 1—2 óra múlva gyors ütemben szaporodni kezdenek, és veszélyeztetik a tej minőségét. Ha nincs lehetőségünk a gyors 4—5 fokra való hűtésre, a baktériumtevékenységet mérsékelhetjük a 8—10 fokra történő hűtéssel. A tej 4 fok alá hűtése nem ajánlatos, mivel az ilyen tej forraláskor hamarabb kozmásodik. Még ma is eléggé elterjedt a vízbe állított kannákban való hűtés, de csak lassú hűlést lehet vele elérni. A cseppfolyóssá összepréselt szénsavat vagy ammóniagázt használó mélyhűtőgépek elősegítik a gyors és nagy teljesítményű hűtést. A tej hűtését ajánlatos különálló helységben végezni, ami nincs közvetlen összeköttetésben az istállóval.

Hibák és megelőzésük
A tejtermelés, tejkezelés és hűtés hibái a következőképpen osztályozhatók:
1. Takarmányeredetű tejhibák. Jelleg­zetes, kellemetlen ízt okoz a takarmányban nagyobb mennyiségben fogyasztott kamilla, mustárolaj-tartalmú növények (repce). A zöldíz a tavaszi zöldtakarmányok átmenet nélküli etetésekor érezhető a tejben, a káposztaízt a nagyobb mennyiségben etetett takarmánykáposzta okozza, a silótakarmány íz a fejés közben etetett silótakarmányoktól származik, különösen, ha azok minősége nem megfelelő. Ilyenkor a tej kellemetlen, vajsavas, édeskés, émelyítő ízű és szagú. Répaízű lesz a tej a répa­levél, a répataréj nagyobb mennyiségű etetésekor. Kék vagy ibolyaszínű lesz a tej az indigótartalmú növényektől (pl. gyékény, káka, pohánka, somkóró, nefelejcs stb.). A kutyatej, sás, boglárkafélék és a zsúrlófüvek pirosra színezik a tejet. A tej sárgás színe a karoténben gazdag (pl. murok) etetésén kívül a kukoricától is származhat.
A tej ízét befolyásoló takarmányok nagyobb mennyiségű etetése után már fél-egy óra múlva észlelhető a kifejt tejben azok kellemetlen hatása, viszont az etetést követő 5—6 óra múlva kifejt tejben az ízhibák már nem mutathatók ki. A tej minőségét károsan befolyásoló takarmányokat tehát csak mérsékelt mennyiségben szabad etetni, illetőleg ezeket csak a fejés után takarmányozni.
2. Istállóeredetű tejhibák részben a nem higiénikus fejés következtében, részben a tej szellőztetésének elhanyagolásából adódnak. A tej felveszi a trágya, egyes gyógyszerek, erős szagot terjesztő egyéb anyagok (pl. petróleum, dohányfüst) kellemetlen szagát. Tejhibákat okozhatnak a tehénről a fejősajtárba hulló szennyeződések, a piszkos fejőedények, sőt, maga a tehénszag is. Ezek a hibák megelőzhetők az istálló és az állatok tisztán tartásával, a tiszta fejéssel. A tejet a fejés után azonnal ki kell vinni az istállóból, és meg kell szellőztetni.
3. Mikrobák okozta tejhibák. A tejben levő csírák elszaporodásakor az általuk termelt enzimek megváltoztathatják a tej ízét, színét, állományát. A legáltalánosabb ilyen természetű tejhibák közé tartozik a nyúlós, nem alvadó és befülledt tej.
4. Kémiai (enzimes) eredetű tejhibák ugyancsak gyakoriak. Az olajos-avas ízű tejet az öregfejős vagy nehezen fogamzó, méhgyulladásos tehenek tőgye termeli nagyobb mennyiségben. A termelt tej frissen fogyasztva kifogástalan minőségű, ha azonban állni hagyjuk, kellemetlen ízt kap. Az öreg fejőstehenek tejét leghelyesebb frissen, forralás vagy pasztőrözés után elfogyasz­tani. A tej olajos-faggyús ízűvé válik, ha rosszul gondozott (hiányosan ónozott) tejesedényekből a tejbe fémek (vas, réz) sói kerülnek. Csak új edények beszerzésével vagy a régiek újraónozásával szüntethető meg ez a tejhiba. A meghibásodott tejet külön kell kezelni, nem vegyítve össze a többivel.