Óvodától egyetemig decentralizációt ígér az új tanügyi törvénycsomag, amelynek legfontosabb eleme, hogy összhangot kíván teremteni az oktatás tartalmi és intézményszervezési vonatkozásai között.
A tantervek összeállításánál a kulcsfontosságú képességek elsajátítására, a számonkérésnél a magolás helyett a gondolkodásra helyezi a hangsúlyt, mindehhez olyan eszközöket biztosít, mint az iskolai szintű döntés joga a tantárgyak húsz-harminc százalékának megválasztására. A közoktatásban a szülők és a fenntartó önkormányzatok kapnak az eddiginél nagyobb beleszólást a dolgok irányításába, egyetemeken a hallgatókat vonják be a korábbinál jobban a döntéshozatalba. Az alkalmazottak helyben történő versenyvizsgáztatása, munkájuk minősítése, az intézmények rangsorolása, a többszakaszos finanszírozás mind annak lehetőségét rejti magában, hogy ki mint vet, úgy arat, ehhez ellenben olyan intézményvezetőkre lenne szükség, akik döntéseikért vállalják a felelősséget, nem a tanárkolléga jól bebiztosított címzetességi kenyere, hanem az eredmények alapján hozzák meg határozataikat. Ezek pedig ne csak a versenyszerű teljesítményt kövessék, hanem a fiatalok életképességre, műveltségre, társadalmi érzékenységre, a tudományok iránti kíváncsiságra való nevelését.
Ha nem így lesz, akkor minden percnyi időhúzás, politikai játszma, álközvita még bizonytalanabbá teszi gyermekeink, fiataljaink jövőjét, életét.
