Út. Pusztaság. Két oldalon torony.
Az árok mentén megszürkült palánkok.
Sávos sorompó az úton keresztben,
s kezükben géppisztollyal katonák.
De néptelen ma mind a két torony,
s fölemelik az útzáró sorompót.
Két vékony, barnaképű fiatal lány
az őrbódénál zavartan toporog,
s vesződve-küzdve a német szavakkal
rézfillérrel fügére alkuszik.
Elmennek aztán, riadtan a szokatlan
élménytől még, s libeg hajfonatuk.
Októberi mérges eső pereg,
s ázik a kis városka a határon.
Nemrég, alig egy héttel ezelőtt
még padsorokban ültek iskolában,
az algebrával együtt hadakoztak,
s lapítottak az órákon titokban.
Októberi eső. És az esőben
tülkölve mérhetetlen autó.
S mindannyi oda tart, oda, ahonnan
e kettő átjött, mint élő csoda.
Most választmányi küldött mind a kettő.
Büszkén viselik a karszalagot.
Tegnapjuk kín volt, véres fájdalom,
s rájuk mosolygott a dicsőség napja,
de holnapjuk... vajon...
Két vékony, barnaképű fiatal lány
az esőverte osztrák őrbódénál,
két versztnyire a szürke palánkoktól,
az úton Budapest és Bécs között.
Oroszból fordította: Sulyok Vince