Románia a Facebookon
A Régiófejlesztési és Turisztikai Minisztérium együttműködik majd a Facebook közösségi portállal, hogy az úgynevezett new media csatornákon is népszerűsítsék Romániát — jelentette be tegnap Elena Udrea miniszter. ,,Az ország turisztikai brandjét létrehozó spanyol szakértők tanácsára úgy döntöttünk, hogy a világ legfontosabb közösségi portálján, a Facebookon is népszerűsítjük Romániát.
A cég képviselőivel megállapodtunk egy közös stratégia kidolgozásában, az internet világában történt újítások kiaknázásában, ugyanakkor képzéseket szervezünk a tárca alkalmazottjai és az idegenforgalom képviselői számára, hogy több turistát vonzzunk" — fejtette ki a miniszter. A stratégia december elejéig elkészül, a népszerűsítési kampány pedig legkésőbb 2011 márciusában beindul. A sajtótájékoztatón jelen levő Blake Chandlee, a Facebook alelnöke elmondta: ez az első alkalom, hogy a közösségi portál egy minisztériummal dolgozik együtt ilyen korai stádiumban egy turisztikai stratégia kidolgozásában.
Januárban újrakezdik
Januárban kezdődnek a tárgyalások egy újabb egyezményről a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), a Világbankkal és az Európai Bizottsággal — jelentette be Traian Băsescu. Ha megfelelő változatot dolgoznak ki, az a jelenlegi, áprilisig érvényes megállapodás folytatása lesz — mondta az államfő. Mint mondta, bízik abban, hogy Románia eleget tesz a jelenlegi egyezmény folytatásához szükséges feltételeknek.
RMDSZ-álláspont az oktatási törvényről
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ nem fogadhatta el, hogy az oktatási törvény ismét elakadjon. A művelődésügyi miniszter ugyanakkor felháborítónak minősítette a SZDP némely honatyáinak érvelését a bizalmatlansági indítvány benyújtása után, amelynek vitájára jövő héten kerül sor. Kelemen Hunor azt kérdezte az oktatási törvény bizonyos részeit bíráló ellenzéki képviselőktől: ,,hol voltak tavaly, amikor a kormányon levő Szociáldemokrata Párt elfogadta ezeket a javaslatokat, amikor a tanügyi tárcát az SZDP-s Andronescu miniszter asszony vezette?" Mint ismeretes, az NLP és a SZDP újabb bizalmatlansági indítványt nyújtott be, miután a kormány felelősséget vállalt az oktatási törvényért. A 22 oldalas dokumentumot 137 parlamenti képviselő írta alá.
Változatlan alapkamat
Változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa. A 6,25 százalékos alapkamat június óta nem módosult. Azelőtt az RNB folyamatosan csökkentette az alapkamatot, amely Európában az egyik legmagasabbnak számított. Ezt a folyamatot a júliusi áfaemelés miatt kellett megszakítania a központi banknak, miután a kormány öt százalékponttal, 24 százalékra emelte a forgalmi adót. Az áfaemelés következtében az éves infláció 7,58 százalékra nőtt szeptemberben, ami az elmúlt két év legmagasabb értékének számít. Az RNB igazgatótanácsa augusztusban 7,8 százalékra emelte az eredetileg 3,7 százalékra tervezett idei éves inflációs célértéket. Tegnapi tanácskozásán a központi bank változatlanul hagyta a 2011-re és 2012-re egyaránt érvényes 3 százalék (+/- 1 százalék) inflációs célértéket is.
Tervezett spontaneitás
Előfordulhat, hogy ma déli tizenkét órakor a közalkalmazottak megszakítják tevékenységüket — jelezték szakszervezeti források. Szerintük ,,a munka önkéntes megszakítása" maradt az egyetlen törvényes tiltakozási mód. A módszerhez való folyamodás akár állandóvá is válhat, ha továbbra sem érkezik kormányválasz a munkavállalók elégedetlenségére.
Tízéves anya
Spanyol lapértesülések szerint román származású az a tízéves kislány, aki múlt héten Jerez de la Fronterában gyermeknek adott életet. Micaela Navarro, Andalúzia népjóléti minisztere tegnap elmondta: a hatóságok még vizsgálják, hogy az anya és családja megtarthatja-e az újszülöttet. A gyerek apja maga is kiskorú. A miniszter nem árult el részleteket a baba neméről és egészségi állapotáról. A Diario de Jerez napilap idézte az ápolónőket, akik elmondták: az újdonsült anyuka édesanyja szerint hazájukban nem szokatlan a terhesség ilyen fiatalon.