Kilenc kilométer autópálya
Borbély László fejlesztési miniszter szombaton Temesváron kijelentette, intenzíven dolgoznak az észak-erdélyi autópálya építésén, és év végéig körülbelül kilenc kilométer készül el. Borbély szerint a sztrádaépítés napi költségei körülbelül egymillió euróra rúgnak. Az idei kilenc kilométeres szakaszt követően jövőre további negyven kilométeres részt kellene átadni — hangsúlyozta.
A tárcavezető ugyanakkor azt is elmondta, jövőre hetven úszómedence építését kezdik meg, az országos projekt értéke 120 millió euró. ,,Tíz nagy medencét építünk bármilyen verseny megszervezésére, ezer férőhellyel a közönség számára, húsz kisebbet, szintén versenyekre, négyszáz férőhellyel, illetve negyven kisebb medencét" — mondta Borbély László. A miniszter szerint még nem dőlt el, egy-egy városban milyen medencét építenek.
Gyengült a lej
Három hónap alatt ― július elejétől ― mintegy hat százalékot vesztett értékéből a lej az euróval szemben, és ez idő alatt bekövetkezett árfolyamromlása évek óta a legnagyobb ― hívják fel a figyelmet pénzügyi elemzők, akik szerint ezt az infláció felgyorsulása és az ország folyó fizetési mérlegének növekvő hiánya okozza. Az év első hét hónapjára az már elérte a kilencmilliárd eurót. Az ország költségvetési hiánya rekordnagyságúra nőtt a múlt hónap, azaz szeptember végére, nem véletlen, hogy az IMF figyelmeztette Romániát, hogy egyre sérülékenyebbnek tűnik a globális gazdasági lassulás közepette. A lej a feltörekvő országok devizái iránti növekvő bizonytalanságban egyre sebezhetőbb.
Választások Ukrajnában
Viktor Juscsenko ukrán elnök tegnap ismételten megígérte, hogy az általa vezetett ,,narancsszínű erők" el fogják ismerni a vasárnapi előrehozott parlamenti választások eredményét, bármi legyen is az. Az államfő reggel a Kijev központjában levő, Függetlenség téri szakszervezeti székházban adta le szavazatát felesége és első házasságából származó legidősebb lánya társaságban. Az eseményen csak a sajtó egy része jelent meg, hívei egyáltalán nem. Viktor Janukovics kormányfő óriási sajtóérdeklődés mellett egy szovjet időket idéző kultúrházban adta le szavazatát. Az eseményen megjelent néhány tucatnyi híve is. Szavazatának leadása után nyilatkozva nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy hatalmon levő pártja, a Régiók Pártja milyen eredményt ér el. Arra a kérdésre, hogy kivel lép koalícióra, szűkszavúan annyit mondott: ma a választók döntik el, hogy milyen legyen a koalíció.
Merkel az újraegyesítés utáni gondokról
Az egykori NDK-hoz tartozó keleti tartományok újjáépítésében elért eredményeket méltatta szokásos hét végi videoüzenetében Angela Merkel német kancellár. Merkel ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az öt keleti tartomány továbbra is súlyos gazdasági gondokkal küszködik, s ezek sorában első helyen a munkanélküliséget említette. Utalt arra, hogy a munkanélküliek száma mintegy kétszerese a nyugati tartományok hasonló mutatójának, s a munkahelyteremtés érdekében a szövetségi kormány további segítségét ígérte. Angela Merkel úgy ítélte meg, hogy tizenhét évvel a német egység helyreállítása után jelentős eredményeket sikerült elérni a keleti rész újjáépítésében. ,,Nagy utat tettünk meg" ― fogalmazott az évforduló előestéjén a kancellár, hangoztatva egyidejűleg, hogy még jelentős problémákat kell leküzdeni.
Brit konzervatívok kongresszusa
Választási találgatások közepette ― és a legfrissebb kimutatások szerint is jelentős támogatottsági hátrányban ― gyülekeztek tegnap Blackpoolban a brit Konzervatív Párt küldöttei az éves tory kongresszusra. A rendezvényen részt vesz Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A hivatalosan ma kezdődő kongresszus előtt David Cameron, az ellenzéki konzervatívok vezére és miniszterelnök-jelöltje a BBC tévé tegnapi politikai magazinműsorában felszólította Gordon Brown miniszterelnököt az előrehozott választások kiírására, mert szerinte Brownnak ― aki a nyár elején vette át a kormányfői tisztséget Tony Blairtől ― nincs saját választói felhatalmazása.