Illyés Zoltán: Amikor papíron ellopták a betongyár alól a telket, kénytelen voltam valamit tenni. Betonacél-kereskedésre, betonacél-hajlításra rendezkedtem be. Így vészeltük át azt az időt. A betonvasvágásból és -hajlításból tartottuk fenn a vállalkozást, meg a betonpumpa bérletéből és a kinti pénzekből. Így tartottuk meg a telepet. Az elején fogtunk egy nagy munkát: Brassó megyében, Cheián építettünk ásványvíz-palackozót. Ott hatvanezer euró lepattant. Eltűnt. És nem is kerül meg soha. Egy Alpinbau nevű segesvári cég volt a megrendelő. A tulajdonos azt állította, hogy szerződése van az Irakban állomásozó amerikai katonasággal. Nekik palackoztat, nekik szállítja az ásványvizet. Nemcsak engem nem fizetett ki, a környezetéből három- vagy négyszázezer euró tartozást hordott össze. Pereltünk. Azt mondták, hogy a cégnek semmije sincs. Ha mi kifizetjük a minimálbér háromszorosát, akkor felszámolják a céget. Nincs annyi vagyon, hogy a tartozást kifizessék. Ilyen Romániában az igazságszolgáltatás. Én természetesen a munkálatok értéke után lefizettem az áfát. Ezt a veszteséget a mai nap is érezzük. Otthon, Kecskeméten elég színvonalasan éltünk. Azóta csak küszködünk. Vannak olyan apróságok, amelyek megkeserítik az ember életét. Uniós szabály, hogy minden forgódobos gépjármű behajthat a városközpontba is. Két ilyen jármű-kategória van: a kukásoké és a mixerkocsik. Ha a betonszállító gépkocsi nem mehet be, akkor nem épül semmi. Ha a kukáskocsi nem megy be, akkor nagyon is ,,épülni" fog a városközpont. Ha beviszek egy kocsi betont, az ötven lej. Nem is ez a baj, hanem amíg azt a papírt én megkapom. Két órám megy, amíg elintézem a városi tanácsnál. Ezelőtt két évvel bementél a hivatalba, kifizetted az öt lejt, s kész. Most bemész, adnak egy papírt, felviszed, lepecsételteted, átviszed, aláíratod, leviszed, adnak egy bizonylatot, s csak akkor mehetsz. Ezek nekem fura dolgok. Az adórendszert is csak külön személyzettel lehet átlátni.
Beszélgetőtársamat bodoki kötődéseiről is kérdezem.
— Nagyapám túl becsületes téeszelnök volt. Ezért is rúgták ki annak idején. Nagyapám, Szabó György júniusban nem jelentette, amint ezt a felettesek elvárták, hogy már learatták a gabonát. Király Károly vál­totta le. Négy-öt éves kisgyerek voltam. Nagyapám hazajött, és mondja nagyanyámnak, hogy ,,csináltam egy nagy hülyeséget". — Mit? — Azt mondtam a gyűlésben a megyénél, minek akarják, hogy azt jelentsem: learattuk a gabonát, amikor még egy kalász sincs levágva?
Nagyapám felállt a gyűlésben, s azt mondta: Emberek, meddig megy még ez a hazugság? Én most igazat mondok, s ezért engem kirúgnak. A másik hazudik tovább. — Lehet, hogy el is visznek — mondta nagyapám.
Aznap délután kijött Király a fekete autóval. Azt hittem, hogy nagyapám után jöttek. Elkezdtem sírni. Gyermek voltam. Király a térdére ültetett, s azt mondta: Ne sírj, nagyapádat nem viszik el. Akkor mondta nagyapámnak, hogy a sok hazugságot már ő sem bírja. Nagyapámat s anyukámat szerettem a legjobban. (Hangja elcsuklik a nagydarab férfinak)

A hivatal packázásai
— Itt, Szentgyörgyön az adóhivatalban van egy illető, aki a Pannon-beton pénzügyeit kezeli. Ha egy napot csúszunk, zárolja a számlámat. Mindig otthagy egy lejt talonban, s ezért az egy lejért zárva tartja a számlámat. Öt napig. Nem azt mondom, hogy én nem csúszom a kifizetésekkel. De már másodszor játssza el, hogy egy lejért megbénítja a cég tevékenységét. Valami Ovidiunak hívják. Szóval, egyik nap azt mondta, másnap aláírja a papírt. Szerdán, hogy csütörtök reggel ,,la prima oră" ez megtörténik. Másnap azt mondta: most nem írja alá, mert sztrájkolnak. 97 millió lejből egy lejjel kevesebbet vett le, s ezért az egy lejért zárolt. Felhívott telefonon, hogy nem hiszem el, megint van egy lej tartozásom. Nálunk két-háromszáz millió régi lej mozog naponta.
A feleség közbeszól: A pénzügyi sztrájk előtt napokkal kifizettük az egy lej adósságot. Öt óráig volt a munkaidő. Délben két órakor azt mondta: majd holnap! Szándékosan teszi. Szórakozik velünk az egy lejjel. Hát vegyen le százmilliót a számláról, de ne játsszék velem! Amikor az egy lejt fizettük, a pénztárnál csodálkoztak: Egy lej?! Mi ez?
— Meggyőződésem, hogy vannak cégek, amelyek milliókkal tartoznak. Azokat nem zárolják. Mintha nem akarnák engedni, hogy dolgozz. Az az igazság, hogy a mostani világban az ember ott csúsztat a pénzzel, ahol tud. Oda mozgósítja a pénzt, ahol a legnagyobb szükség van rá. Ahol legfontosabb. Az egyensúlyt próbáljuk fenntartani. Én is csúsztatok, más is csúsztat engem. Egy hétig nem nyúlhatok a számlához. Nálam csak a tankolás visz naponként harmincmilliót. Kihez menjek kártérítésért?
— A jelenlegi magyarországi gazdasági fejleményeket miként látja?
— Nagyon pozitívnak. Orbán előző kormányzása alatt sokkal jobb volt az élet, mint ma. Lehetett élni. Bejártam Európa minden országát. Nem nyaralni: gépkocsikat, gépeket vásároltam, hoztam haza. Az ember csak nézzen végig az utcán az embereken. Az arcukon az ország helyzete. Menjünk el Olaszországba! Az emberek nevetnek, vidámak. Belgiumban, Hollandiában ugyanez a kép fogad. Jöjjünk haza Magyarországra: az emberek lesütött fejjel járnak, akárcsak itt, a mi vidékünkön. Bukarestben vagy nem törődnek, hogy mi lesz holnap, vagy nem tudom, mi van velük. Más az életfelfogásuk. A mának élnek. És igazuk van, mert én még koporsón zsebet nem láttam. Batyus halottat sem. A mai Magyarországon lehet látni, hogy a kormány próbálja megvédeni az embereket. Én a mai napig román állampolgár vagyok. Ha leoláhoznak vagy lerománoznak, lepattan rólam. Itthon is bozgoroznak. Az én fizikumommal nem lehet mérgeskedni. (120 kg a testsúlya) Brassóban szinte naponként verekedtünk. Megtörtént, hogy hétfőtől péntekig voltam a milícián. Szerencsére én még egy pofont sem kaptam mástól, csak a rendőröktől. Mindez azért, mert magyar vagyok. Tizenketten voltunk magyarok nyolcvan román között. Tartani kellett velük szemben a ,,frontot". Én annyi jót-rosszat éltem, hogy másnak feleannyiban sincs része.
— Kecskeméten van-e valamilyen erdélyi magyar élet?
— Nekem ott megvolt a kis életem. Mással nem foglalkoztam. De ha valaki többre viszi a másiknál, ott is irigyek az innen származó emberek: hogy miből szerezte? Azt nem veszi észre, hogy ő délután négykor beül a tévé elé, és én még éjszaka is úton vagyok. Volt olyan, hogy hónapokig úgy dolgoztam: reggel bementem a betongyárba, dolgoztam hatig. Hazamentem, letusoltam, kilencre visszamentem a másik betongyárba, hajnalban négykor végeztem. Hazamentem, letusoltam, és visszamentem abba a betongyárba, ahonnan elindultam. Néha a kocsiban aludtam. Ezt csak így lehet. Igaz, hogy meg is fizettek. Olyan vállalkozónál dolgoztam, aki háromszoros fizetést adott a többiekhez képest. Szervizeltem a kocsikat, a mixerkocsikat is. Éjszaka is javí­tottam. A sikerhez kell a családi háttér. Kecskeméten háromezer négyzetméteres telkünk, lakásunk van. Hogy mi milyen otthoni kényelmet nélkülözünk, amikor itt vagyunk, az hihetetlen.
(Bekapcsolja az egyik számítógépet. Rajta a kecskeméti luxuslakás fotói. Fürdőmedence, sok virág, növényzet, sok-sok fénykép a gyerekekről, munkahelyi fotók, hatalmas gépek, aggregátorok, mixerkocsik, betonpumpák.)
Végigjárjuk a sepsiszentgyörgyi telephelyet, feltornásszuk magunkat a teljesen automatizált irányítófülkébe. Meglep a rengeteg magyar nyelvű, a gombok, kapcsolók rendeltetését közvetítő felirat. Ezt elismerőleg szóvá is teszem.
— Én elvárnám — mondja az adóhivatalra utalva —, hogy a tisztviselő ebben a városban magyarul szóljon hozzám.

Bénító bürokrácia
— A jó hír százszor lassabban terjed, mint a rossz. Azt ritkábban hallani, hogy nagyszerűt építettek valahol, de ha összedől valami, annak a híre azonnal bejárja a világot.
— Előfordul-e, hogy az anyag a mixerkocsiban vagy a betonpumpában ,,medvét fog"?
— Nem fordulhat elő. A gépkocsivezetőket és a pumpa kezelőjét úgy kell összeválogatni, hogy a dolgukat pontosan tudják és értsék. Én végigjártam a ranglétrát. Magyarországon mixeres gépkocsikon kezdtem, aztán dolgoztam betonpumpával. Mindent kipróbáltam, mindenre megvan a jogosítványom. Itt a telepen is minden embert levizsgáztattam. Minden nehézgép kezelésére van képesítésük. Hat embert foglalkoztatunk, de volt tíz munkavállalónk is. Így indultunk. Felépült a betongyár, minden, és elvették a területünket. Akkor olyan falakba ütköztem, hogy egyszerűen be akartam dobni a törülközőt. Az itteni bürokrácia bénító. Beléptem a földhivatalba, kértem egy bizonylatot, onnan kidobtak: Takarodjam!, Mit akarok?, Jövevény! és így tovább. Itt történt, a szentgyörgyi földhivatalban. Meg is tudom nevezni, ki viselkedett így.
— Szombat dél van, és most rendeli a betont!
— Csak így lehet haladni. Ha éjszaka egy órára kér valaki betont, akkor is ki kell szolgálnom.
— Egy kisebb építkezés esetében, mint amilyen ez a sepsibesenyői, méghozzá olyan terepen, ahová ezek a nehézgépek körülményesen, kockázatosan tudnak bejutni, külön rákészülnek? Láttam, hogy bejárják a terepet...
— Én az embereimre bízom ezt. A szakmai tudásukban megbízom. Besenyőre az első autóval én mentem ki. Ha kell, mindennap beülök a kocsiba. Ott pihenek. Itt, az irodában nem.

Hosszú távon kamatozó becsület
— Hosszú távon a tisztesség és a becsületesség kamatozik. Van egy szentgyörgyi cég, az Ambient, amely termelésünk ötven százalékát lefedi. Rendes partner, szerződés szerint, pontosan fizet. Próbálok olyan partnereket toborozni, akik állják a szavukat. Az Ambienttel lehet élni. Aztán ott a Valdex. Három-négy hónapja jött ide. Nagy tapasztalataink az együttműködésről még nincsenek. Ők is naprakészen fizetnek. Sepsiszent­györgyön az egyedüli cég, amellyel az első pillanattól nagyon jó kapcsolatokat ápolunk, a Conico. A cégek közötti viszonyban is tapasztalható a konkurencia. Odakinn úgy megvoltunk egymással, mint a testvérek. A mi cégünk ,,mezítlábas", azaz maszek volt. Bejártunk a betongyárba dolgozni. Ott nem volt ilyen, hogy miért jöttél ide?, mit keresel itt? Ott úgy jöttem-mentem a gyárban, mint otthon. Bármelyik beton­üzemben ez volt a helyzet. Otthon, Kecske­méten kertes házban lakunk. Van két gyerekünk, egy 16 éves és egy húsz hónapos fiú. Feleségem szentgyörgyi. Kétlaki életet éltünk végig. Hol itt, hol ott... Ez mindig így volt. Húsz év így ment el.
— Az itteni cégalapításban a bodokiságnak milyen szerepe volt?
— Az ember mégiscsak itthon van itthon. Érdekes, hogy mikor kérdezik: hova mész?, mondom: ,,megyek haza", vagy ,,hazulról jövök". Édesapám él. Húgom, nővérem, unokatestvéreim mind itt élnek. Mi a téli hónapokat, amikor nincs szezon, otthon töltjük. Ez a kétlaki élet nagyon sokat kivesz az emberből.
— Néha nem értem, hogy ez miért olyan nagy dolog a gépkocsik világában. Valamikor, a lovas világban a történelmi Magyarországon Zajzontól Sopronig szekereztek az emberek. Oda-vissza... Be tudták lakni a Kárpát-medence egészét.
— Akármilyen jól halad az ember, Kecskemétig nyolc-kilenc óra az út. Péntek este elmegyünk haza, hétfő reggel itt kell lenni. A gyermekek kinn vannak a nagyszülőkkel.
— Az ,,otthon" ebben az esetben mit jelent? Bodokot?
— Nem, nem, Kecskemétet.