Országosan nagy elégedetlenséget váltott ki a legalább három tehénre járó állami támogatás folyósításában tapasztalt gond. A rendszer ellenőrzésénél ugyanis kiderült, hogy országosan közel félmillió szarvasmarha hiányzik az állatorvosi hatóság nyilvántartásából. Ezt a támogatást azok az állattartók igényelhették, akik legkevesebb három fejőstehénnel vagy két fejőstehénnel és egy hat hónapnál nagyobb borjúval rendelkeztek január 31-én.
Az igénylések leadási határideje június közepe volt, eddig az igénylőnek egy típuskérést kellett kitöltenie, és mellékelnie egy saját bevallású nyilatkozatot, amelyben egy táblázatban az állatok fülszámát, fajtáját és azok születési dátumát kellett felvezetni. A kifizetési ügynökség az ellenőrzések során ezeket az adatokat hasonlította össze az állatorvosi hatóság adatbázisával. A beérkezett kérvények alapján országszinten 1 250 000 állatra kértek támogatást, az állatorvosi nyilvántartóban viszont ezek 25—30 százaléka nem szerepel.
A szakminiszter szerint a két összesítés közötti különbségnek több oka lehet. Egyrészt a körzeti állatorvosoknál nem fülszámozott egyedeket is felvezethettek a nyilvántartásba, így fülszám nélküli állatokra is tettek le kéréseket. Sok esetben emberi mulasztás az ok, az állatorvosok a fülszámozott és útlevéllel rendelkező állatokat egyáltalán nem vagy hibásan írták be az országos számítógépes nyilvántartási programba. Szakemberek szerint viszont gyakran előfordul, hogy a nyilvántartási programban az eladott állatok csak hónapok múltán jelennek meg az új tulajdonos adatai között.
A törvény értelmében a kifizetési ügynökség csak azon állatokra fizethet támogatást, amelyek szerepelnek az állatorvosi nyilvántartóban. A kialakult helyzet rendezésére a szakminiszter a napokban adta közre 806-os rendeletét, amelynek újdonsága, hogy a körzeti állatorvosoknak az új rendelet mellékletében szereplő űrlapon kell igazolniuk, hogy a kérvényező állattartó január 31-én minimálisan három tehénnel (vagy két tehénnel és egy borjúval) rendelkezett. Ezt az igazolványt az igénylőnek a kifizetési ügynökség területi vagy megyei irodájánál kell leadni.
Háromszéken a kifizetési ügynökség összesítése szerint 4025 fejőstehénre és hat hónapnál nagyobb borjúra tettek le kérést. Az ellenőrzéseknél kiderült, hogy ezekből 2843 szerepel az állat-egészségügyi hatóság nyilvántartójában, és megkaphatja a támogatást (számukra a napokban már el is kezdődött az egyedenkénti 240 lejes támogatás átutalása), de több mint ezerre csak akkor kapható támogatás, ha az igénylő beszerzi a körzeti állatorvosnál az említett aktát. Információink szerint az ügynökség az érintett gazdákat értesíti a hiány pótlásának szükségességéről.
Mint ismeretes, a juh- és kecsketartók is igényelhettek állami támogatást. Alapfeltétel volt, hogy legkevesebb ötven juh vagy huszonöt kecske legyen a gazdaságban, amely idén ellett. Ezen állományokat a kifizetési ügynökség szakemberei ellenőrzik. Az eredeti rendelethez képest a mostani változás abban áll, hogy az állatok június 16. és szeptember 30. között fellelhetők legyenek a kérésben feltüntetett gazdaság címén. Ellenkező esetben hiánypótló aktaként itt is az állatorvos által kiállított típusigazolást kell eljuttatni a kifizetési ügynökség irodájába.