Úgy próbáltam, úgy próbálok és szeretnék a jövőben is cselekvően létezni, hogy amit teszek, annak értelme legyen, hogy le tudjam rázni a kényszercselekedetek, a ránk erőszakolt játszmák béklyóit. Ha valaki kizárólag önös érdekből teszi, amit tesz, akkor mondhat bármit a közjóról, a szava a társadalmi légüres térben súlytalan marad, mert a legegyszerűbb ember is hamar átlát a szitán, kizárólag tettei alapján ítéli meg az illetőt. És a tettek hamar leleplezik az álságos szándékot. Így történt ez Békésen is a legutóbbi választások során, hála a békési emberek éleslátásának és politikai érettségének.
Amúgy nehéz időket élünk ország- és világszerte. Mégis felemelő. Mert ugyan napi gond nagyon sokak számára a megélhetés, az egyről a kettőre jutás, és nem holnapra ígérik a kolbászból font kerítést, mégis másképp látja az ember a jövőt, van reménysége. Miért mondom, gondolom ezt? Mert minap hallgattam miniszterelnökünket a Magyarok Állandó Értekezletén, és ismételten rájöttem, hogy sokkal messzebb lát, sokkal inkább távlatokban gondolkodik, mint bármelyikünk. Távlatokban és összmagyarságban. Átlátja az ország, a nemzet helyzetét, és ugyanakkor észleli a világ folyásának irányát. S nemcsak észleli, hanem cselekvő részese is akar lenni annak, sőt, az is. Ugyanakkor nehéz helyzetben is van, hiszen nem mindenhol ülnek — s főként helyi szinteken fordul ez elő — hozzá legalább mákszemnyit is hasonlító emberek. Na, ehhez kell, és ezért kell türelem. De ez a türelem nem jelent, nem jelenthet tétlenséget, hanem igenis tudatos cselekvést követel. És ez nem jelent mást, mint tenni a dolgunkat jól, és ott, ahol éppen vagyunk. Tenni, kinek mi a feladata, kinek mi jutott, kinek mi adatott. Nem kegyként, hanem megfontolt cselekvés következményeként. S ha így teszünk, mindenki előbb vagy utóbb eléri, amire vágyik, megkapja a méltó elismerést.
Méltót. Érdeme és pozitív tettei szerint.