Koszta Ervin képeinek figuratív ábrázolásában rivaldafények színterein, a végtelenség partjainak határtalanságain, elvezető folyosók rejtélyein jelöli ki szimbolikus tereit. A tér erős határainak kijelölése, a kontúrok drasztikus vonalai a színek erőteljességében mutatkoznak meg. Festészetének elsődleges szépsége az erőteljes színek nyersessége, tónusainak tükröződő árnyalatai és expreszszív hatásuknak felfokozott intenzitása.
A tárgyak megjelenítése egy-egy kimerevített helyzetképet formál. Nem mozgásukban ragad meg pillanatokat, hanem részletező, kínos gonddal beállított állóképeket örökít meg. Így a hatás erős, a kimerevített helyzetek magányukban feszültséget hordoznak.
Az esernyő képe (későbbi művön is motívum), a nosztalgikus régmúlt kelléktárának idézése mellett valami változatlan és megállított életképet is sugall. Hasonlóan több képének kelléktárához, a tükör itt nem a szemlélődő tekintetének illuzorikus vissza-tükrözésére törekszik, hanem egy mélységben elvesző, ismeretlen mögöttes világ feltételezését adja. A színek barnává érlelődő tónusai az arany és enyészet kettősségében egy felszín mögött lapuló és lüktető létezés felszivárgásait hordozzák.
A végtelen terek illúzióját megszakítják a kihasított részek körülzárt betoldásai. Itt gyakran az emberi létezést jelképező figurák kontúrjai jelennek meg saját arctalanságukban. A beépített és néha erőszakosan oda helyezett részletképek a felnagyításban elvesző, egyéni arcvonásokat elmosó, beállított állóképekké válnak. Jelenlétükre a szoborszerű mozdulatlanság jellemző. Dermedt csendjükben a félelem kel életre. A felnagyított testtartás feszültsége a történések bekövetkezése előtti várakozás. Az arc elmosódik, néha ikonokra jellemző kontúrban vész el, vagy kellékek közt elfedett, rejtőzködő állapotban létezik. A meztelenség hús-vér látszata nélkülözi a kitárulkozás könnyedségét. Itt még erőteljesebben, arctalanságba bezárkózó merevségként mutatkozik meg. Az eltakart és leszegett tekintet kiszolgáltatott léthelyzetet társít aktjához.
Az önállósult testrészek metonímiái az eddigi Koszta Ervin-kiállítások képeinek is gyakori motívumai. A kéz feltűnése az alkotó portréjára, kézjegyére való utalás is. Megállított mozdulata üzenetértéket kap.
Az utolsó kiállításán (Kézdivásárhely, Vigadó) a Baubec Izzet versei ihlette képek nem válnak egyszerűsített illusztrációkká. Az eddig ismert életmű szerves részét képezik. A versek kozmikus távlatba mozdítják ki térlátását. Szabadságot adnak Koszta eddig ismert ábrázolásában a szürrealisztikus álomkeresésre és a nő mitikus jelenlétének felismerésére. A versek lírai vallomásainak képi átfordításai erős expresszív élmény felvázolásához vezetnek. A versek hatására sem idomul a kitárulkozó és személyes érzéseit kibeszélő képi világhoz. A romantikus lirizálódás jó játék számára, hogy burkoltan mutassa be festészetének újabb állomását.
