- Ugyan bizony, vitéz uram, mi az istencsodája az ottan?
- Az bizony, húgom: rák - feleli a katona.
A szolgáló erre megbátorodik, közelebb lép a rákhoz, nézni kezdi, s azt mondja:
- Az bizony mász.
- Az bizony rák - mondja ismét a katona.
- Az bizony mász - mondja nagy nyersen a szolgáló.
- Az bizony rák - feleli harmadszor is a katona.
- Ugyan bizony, vitéz uram, miféle lélekkel mondhatja azt, mikor én jól látom, hogy mász? - mondja a szolgáló.
- De hát már húgomasszony is miféle lélekkel mondhatja azt, mikor én jól látom, hogy rák? - kérdi a katona.
- No, én nem vagyok sem vak, sem bolond, én jól látom, hogy mász - mondja a szolgáló.
- No, én nem vagyok sem vak, sem bolond, én jól látom, hogy rák - mondja a katona.
A szolgáló megharagszik, s amennyi edény nála volt, mind a földhöz veri, hogy mind diribdarabra törik, s azt mondja nagy méreggel:
- Az isten engem éppen úgy pusztítson el, ha nem mász.
A katona leugrik a lováról, kirántja a kardját, elvágja a lova nyakát, s azt mondja reá:
- Az isten engedje meg, hogy a hóhér éppen így vágja el a nyakamat, ha nem rák.
A katona elmegy gyalog, a szolgáló is hazamegy az edény nélkül. Kérdi tőle a papné:
- Hát hol vannak az edények?
A szolgáló elbeszéli, hogy mi történt közte és a katona között a másszal s a rákkal.
- Hát te csak azért törtél olyan kárt nekem? - mondja a papné.
- Ó, asszonyom! Hisz én nem is hagyhattam annyiban, mikor én jól láttam, hogy mász, mégis az a gaz katona mind csak azt hajtotta, hogy rák!
A papné éppen kemencét hevített, mert sütni akart, erre még inkább megharagszik, kapja a százforintos új bundáját, belöki a kemencébe, s azt mondja:
- A tűz lángja éppen így égessen el engemet, ha mind a ketten bolondok nem voltatok!
- Hát itt miféle égett bőrbűz van? - kérdi kívülről bejőve a pap, s mikor megtudja, mi történt a rák és a mász miatt, kapja a palástját, mérgében összevagdalja azt egy fejszével a küszöbön, s azt mondja:
- A hóhér éppen így vágjon össze engemet, ha mind a hárman bolondok nem voltatok!
Odaérkezik a mester. A borja betévedt a pap udvarára, az után jött, hogy hazahajtsa. Az is megtudja, hogy miféle dolog történt, s miért. Kap egy botot, s úgy vágja főbe a maga borját az ajtó előtt, hogy az mindjárt felfordul s megdöglik. És azt mondja a mester:
- Az isten engedje meg, hogy a tüzes mennykő éppen így üssön agyon engemet, ha mind a négyen bolondok nem voltatok!
Érkezik az eklézsia kurátora is, kérdezi, hogy mi történt ott, s amikor elbeszélik neki, megharagszik, felkapja az eklézsia ládáját, s úgy vágja a földhöz, hogy a láda darabokra szakad, a drága abroszok, kendők széjjelomolnak a ház földjén, s azt mondja:
- Az isten éppen így pusztítson el engemet ebben az órában, ha mind az öten bolondok nem voltatok!
Betoppan azalatt az egyházfi is, látja az abroszokat és a kendőket a földön, összecsapja a kezeit, s kérdi, hogy ugyan bizony milyen dolog történt, s miért is történt, s mikor megtudja, felkapja a földről az abroszokat, kendőket, diribdarabokra hasogatja mind egyig, s azt mondja:
- Az ördög éppen így szaggasson el engemet, ha mind a hatan bolondok nem voltatok!
A hír elterjedt a történt dolgokról. Összegyűl az eklézsia, felgyújtják a papi házat, s azt mondják:
- A tűz lángja így égessen meg minket, mind amennyi-en vagyunk, ha mind a heten bolondok nem voltatok!