A farkas európai történetének áttekintése ismételten meggyőz arról, hogy az ember gazdasági, földrajzi terjeszkedése folytán a vadak élőhelye rohamosan szűkül. A farkas valamikor Európa területének nagy részén általánosan elterjedt volt, Angliában már a XVI. században lődíjat fizettek elejtéséért, a következő évszázadban a németek, belgák, hollandok és dánok is átveszik ezt a módszert, utána a többi közép-európai állam is pusztította a farkasokat, megfeledkezve arról, hogy a nagyragadozóknak milyen pozitív szerepük van az egészséges szarvas-, őz- és vaddisznóállomány fenntartásában. Elsősorban a beteg, gyenge, sánta egyedeket válogatják ki, így a területen lévő állomány minősége javul, a vadásztrófeák értéke emelkedik. Ezenkívül a farkas az egészségügyi kontrollt is ellátja, elfogyasztja az elhullott állatokat, amelyek a járványos betegségek terjesztői lehetnének. A szerzők kiemelik, hogy az erős gyomornedvek a kórokozókat megsemmisítik, s így a ragályos betegségek sokkal lassabban terjednek.

A farkas az unió tagállamaiban, mint veszélyeztetett faj, védelem alatt áll, de ennek megítélése rendkívül ellentmondásos.

Európában 16 000—18 000-re becsülik az állomány létszámát, ebből Romániáé a vezető szerep mintegy 3000 példánnyal. (Fehéroroszországban és Ukrajnában 2000, Oroszország egész területén 40 000—50 000 farkas él.)

A szakemberek szerint az állomány nagyságát túlbecsülik. Egyrészt azért, mert a farkas a táplálékkeresésben egyetlen éjszaka képes 50 kilométert is bebarangolni, másrészt azért, hogy a vadásztársaságok minél nagyobb kilövési kerethez jussanak.

A hazai kutatások kiderítették, hogy a normális farkassűrűség minden tízezer hektárra két egyed. Előfordulásának területi nagysága százezer négyzetkilométer, tehát a háromezres populáció a telítettségi szinten van.

Az Erdélyi Nimródnak ez az egyetlen írása is érdekkeltően izgalmas olvasmány, arról nem is szólva, hogy az ismeretterjesztésben, bizonyos tévhitek eloszlatásában milyen fontos szerepkört tölthetne be. Ezt azért említjük, mert az igényesen szerkesztett lap iránt az érdeklődés éppen a vadászok körében a legkisebb. Sepsiszentgyörgyön az egyetlen vadászboltban egyetlen lapszám sem kapható, mert amikor megrendelték, az érdektelenség miatt minden példány a nyakukon maradt.

És mi néha még csodálkozunk, amikor külföldi vadászvendégekkel folytatott beszélgetések alkalmával — tisztelet a kivételnek — a mi vadászaink gyakorlati kérdésekben igen járatosak, de azon túl általános műveltség dolgában nem tündöklünk.