A Híd — Most, a felvidéki magyar—szlovák vegyes párt — politikai elemzők mondják — a szlovákiai magyarságot nem összeköti, hanem a másik partra, a hídfőn túl, a szlovák asszimiláció felé vezeti.
A Bugár Béla vezette Híd — Most váratlan győzelme a szlovákiai parlamenti választásokon és a Magyar Koalíció Pártjának öt százalék alatti teljesítménye, amellyel a pozsonyi országgyűlésből a mostani ciklusra kimaradt, emiatt hökkentette meg a nemzetben gondolkodó magyarság minden rétegét a Kárpát-medencében. A sokkoló meglepetést fokozta, hogy ezzel a választói átállással olyan karizmatikus magyar személyiségek estek ki az aktív magyar politikai életből, mint Duray Miklós például, akinek életútja és szellemi teljesítménye minta a magyarság számára.
A mostani helyhatósági választásokra a szlovákiai magyarok valamennyire összeszedték magukat, és az előző politikai kisiklás mozdonyát sínre tették. A szerelvény vagonjaiból azért jócskán maradtak a vasúti pálya rézsűin, hisz a fontosabb dél-szlovákiai önkormányzatok élére az MKP jelöltjeit juttatták polgármesteri pozíciókba ugyan, de olyan fontos településeken, mint Révkomárom, az egymással szemben indított magyar jelöltek kiütötték egymást, az utóbbi évek heroikus küzdelmeivel kitűnt város — Szent István szobrának felavatása, Sólyom László államelnök kitiltásával kapcsolatos incidensek, Cirill és Metód szobrának felállítása stb. — történetében először szlovák polgármesterrel kezdi az újabb önkormányzati ciklust.
Az egymással acsarkodó Híd — Most és az MKP nem tudott egyezségre jutni a közös jelöltállítás kérdésében, aminek ez lett az előre is jól látható következménye.
Ennek és a hasonló kisiklásoknak tanulságul kellene szolgálniuk az elszakított nemzetrészek számára mindenhol, különösen nálunk, ahol az RMDSZ és az MPP hívei a legtöbb helyen egymásnak feszülve a két választás között is sikeresen sározzák be egymás képviselőit. Ez a nagy magyar többségű településeken nem eredményez a révkomáromihoz hasonló ,,buktát", de szórványban a magyar vezetők közéletből történő kiszorításának biztos hídja.
A tanulságok levonása a révkomáromi történetből felette időszerű lesz a következő időszakban, amikor a jelek szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is pártként lép be a politikai ringbe. A három politikai erő, amennyiben személyi vagy csoportambíciók miatt képtelen lesz alapvető kérdésekben megegyezni — a képviselőjelölt-állítás ilyen —, akkor biztosra vehetjük, hogy a nevető negyedik jut szerephez. Az így létrejövő szerepcserék a politikai életben felerősítik a Híd — Most folyamatot, olyan hidak épülnek majd, amelyek ugyanazon nemzet csoportjait nem összekötik, hanem egy másik partra viszik ezek egy részét. A politikai életből való máris tapasztalható kiábrándulás és a politikai érvényesülés fokozza a másik partra vándorlást. Ez már a csoportviselkedésbe is be van kódolva, hiszen az átkosban is voltak szép számmal hívei a közös óvodai, iskolai csoportok, a multikulturális egyetemek létrehozásának, és vannak ideológusaink, akik a Most — Híd, tehát a vegyes pártok fölötte üdvözítő voltáról értekeztek Budapesten, és híd helyett félig vagy részben magyar politikai kompként közlekedő erdélyi városokban is.