H. E., Sepsiszentgyörgy. Az Eminescu utcában lakom, amely valamikor Lenin volt, majd December 1., rövid ideig Petőfi, aztán megint December 1., és most már az ötödik nevet viseli húsz év alatt. A városvezetés azt ígérte, hogy az utcanévcsere a lakosságnak nem kerül pénzébe, de ez nem így van.
Múlt héten egy igazolványra volt szükségem a polgármesteri hivataltól, ennek kiállításáért tíz lejt kértek, határidőt pedig nem közöltek. Másnap visszamentem, azt mondták, ha sürgősséggel kérem, az további húsz lejbe kerül, és akkor 48 órán belül megkapom a papírt. Hát ez már felháborított, és nem csak engem, hiszen többen is voltunk ott hasonló helyzetben. Először is azt nem értem, hogy miért olyan nagy, több napi munka egy papírfecni kiadása a mai számítógépes világban. És mi kerül 30 lejbe fecninként, talán a négy hölgy eltartása? Másodszor azt szeretném tudni, hogy miért nincs határidő — járatják az embert munkaidőben, a nyugdíjast ebben a hidegben kétszer-háromszor hiába. És még szemtelenek is, lekezelően beszélnek az ügyfelekkel. Másutt kedvesek, segítőkészek — a telekkönyvnél és a takarékpénztárban jártam legutóbb —, azon vannak, hogy minél hamarabb kiszolgálják, elégedetten engedjék el a betérőt. A városházán valósággal csúfot űznek az adófizetőkből! Harmadik kérdésem ezzel kapcsolatos: miért minket büntetnek az utcanév-változtatások miatt?
SZ. H., Sepsiszentgyörgy. Kétheti fölösleges ott-tartózkodásom után szomorú tapatasztalatokkal távoztam a pszichiátriáról. Már az első nap rosszul kezdődött, mivel egy kedvezményezett beteg nő miatt a zárt osztályra kerültem. Este elaltattak, és az ügyeletes ápoló pár óra múlva zajos villanygyújtással ellenőrizte a nyugtató hatását. Másfél heti erőszakos kezelés után belátták, hogy altatót kell cserélni, mivel alvási zavarban szenvedek. Természetesen a férjemmel vetették meg a tizenöt tablettát, amiből azonban csak négy szemet kaptam, a többi nyomtalanul eltűnt. Az orvosi türelemre és az ellátásra kár is nyomdafestéket pazarolni, levegőzni is csak egyszer engedtek le, rövid időre. A sok kellemetlenség után érthető, hogy depresszióm nem enyhült, és tulajdonképpen nem is kezelhető gyógyszerrel.
KEREKES LÁSZLÓ, Sepsiszentgyörgy. Figyelemre méltó az anyaországi magánnyugdíjak körüli vita. Ennek legfontosabb érve a pénzintézetek részéről, hogy a pénz náluk őrzi meg az értékét. Tehát vagyonná válik. Csak az a baj, hogy a bankok anyagi javak, értékek megtermelőinek képzelik magukat. Pedig ez a gyártók, fejlesztők, szolgáltatók stb. feladata. Ott a munkát el kell végeznie valakinek, hogy termék legyen. A bankok vagyonukkal együtt fiatalok híján, elöregedett társadalomban értéktelenek. Jövő gyerekek nélkül, utánpótlás nélkül nincs! Befizetés nélkül kifizetés sincs. A banki értéktermelés mese, ők, sajnos, csak lefölözik, nem előállítják a hasznot — innen a mostani válság is.
