Ha ezt befizetnék, nem lenne költségvetési gondja a tárcának — állította. Mi több, nem csak az államkasszát veszélyeztetik az adócsalással a gazdák, ha ez így folytatódik, akár az uniós támogatások odaítélési rendszerének változására is lehet számítani.

Ha egymilliárd euró az agrárium adócsa­lása (ekkora adót nem fizetnek be a gazdák), mennyi lehet a forgalmuk? — jogos a kérdés és a felvetés is, hogy az egyszerű termelő el sem tudja képzelni: honnan gyűl­het össze ekkora adóhiány, mikor ő rendsze­resen eleget tesz kötelezettségeinek, fizeti a földadót, egyéb illetékeket. Igen, ezt gondol­ja a becsületes gazda. Aki megtermeli, s ma­ga is adja el a terményét. De mi van azokkal, akik termelőnek mondják magukat, s lé­nyegében csak adják-veszik a pityókát, zöldséget, szőlőt? Vagy azokkal, akik még tovább mennek, s székelyföldi burgonyaként kínálják nagy tételben a Lengyelor­szág­ból behozott, értéktelen, fertőzött krumplit?
Ha átgondoljuk, igaza van a miniszternek. Sokan kibújnak az adózás alól, épp a termelői státus jelenti számukra a kiskaput. Bármelyik piacon fordulunk is meg, ők — az ügyeskedők, ,,bizniszelők" — ott vannak, nagyobb mellénnyel kínálják az árut, mint a legőshonosabb őstermelő. Viszont nem túrják egész évben a földet, tavasszal nem teszik be utolsó pénzecskéjüket is a földbe, nem reszketnek, ha szárazság sújtja, ha ragya veri a határt. Ők okosabbak: reggel amott megveszik az árut (az sem baj, ha külföldi), ráteszik a hasznukat, itt eladják, a napot profittal zárják. Okos, nem?

Két feketéző egy őstermelőre
Reggel fél nyolckor még nincs nagy mozgás a sepsiszentgyörgyi központi piacon. Inkább újságot vesznek az emberek, mint zöldséget, s a szemközti kávézóban is több a kuncsaft, mint a kofáknál. Az árusok ráérősen készítik elő asztalaikat, leszedik az éjjeli takarót, friss terméket raknak a pultra. Némelyeknél szerény a kínálat. Nem túl mutatós murok, zeller, szárított fűszernövények, apróság — ami megtermett a kertben. Más asztalokon halmozva a sokféle zöldség. Paradicsom, uborka, paprika, pityóka, minden, mi szem-szájnak ingere — mindez őstermelői kínálatban.

Pál Mátyás — Matyi bácsi — (képünk) a piac egyik meghatározó személyisége. Nincs nap, hogy ne kínálná áruját, ha hideg, ha meleg van, pedig már 77 éves. Szóba elegyedik a vásárlókkal, törzsvendégei vannak, tudják, ami erre az asztalra kerül, mind Illyefalván termett.
,,A termeléssel nincs baj, sok mindent megtermel az ember, a gond az eladással van. Sokkal nehezebb az eladás, mint a termelés. Össze kellene fogni, közösen eladni az árut, így gondolom én" — mondja. Az idei termés a sok eső miatt nem volt kitűnő. A 18 áras kertben nem lehetett időben gyomlálni, azért is apróbb a hagymája, de a sok nedvesség miatt más zöldség is romlandó. A munkát maga végzi, igaz, az utóbbi évben napszámost is kellett fogadnia, a kapálást már nem bírja. A 18 árból meg lehetne élni, de oda fiatalabb ember kellene, aki jobban bírja. Neki a kertészkedés a nyugdíjkiegészítést hozza. De ha nem szeretné, nem csinálná. Az embernek muszáj tevékenykednie, a munka nemesít, sőt, a szabad levegőn való mozgás egészséges is — mondja. A piac lehetőségeiről így vélekedik: többet is el lehetne adni, ha nem lennének, akik valahol megveszik az árut, s itt adják el, de ebbe nem érdemes belemenni — teszi hozzá legyintve.
Friss árkosi termék — hirdeti reklámtábla az egyik asztal fölött, fiatalasszony kínálja ott a portékát. Az egyik vevőnek épp azt magyarázza, hogy habár otthon, saját maguk termelik meg az árut, az nem bio minőségű. Főleg az ilyen esős évben, ha nem permeteznek, nem lesz karfiol, sem más zöldség, megrothad, mielőtt betakarítanák. Csákány Tünde férjével, Józseffel együtt a kertészkedésből tartja el a családot. Nem nagy földet művelnek, de hozzáértéssel, sok-sok munkával megjön annyi, hogy nem nélkülöz a család, a gyerek. Korán kelnek, későn fekszenek. Tünde is, ha épp nem piacol, a kertben dolgozik, ez látszik kezén is. Nem erre panaszkodik, hanem a konkurenciára. Öten-hatan vagyunk itt, akik magunk termeljük meg az árut, a többiek megveszik, s itt eladják — ez a panasza, ami ellen nem tehet. ,,Azoknak" is megvan a termelői könyvük, azt bárki kaphat, ha bizonyítja, hogy termelésre alkalmas földdel rendelkezik. Hogy azon tényleg termel-e, az más kérdés, azt nem ellenőrzi senki.

Nagyban is megy a biznisz
A brassói nagybani zöldség- és gyümölcspiacon egész évben tart a vásár. Az árusok alig változnak. Habár szakosodtak, van úgy, hogy egyik nap kamionnyi pityókát kínálnak, másik nap paradicsomot vagy épp zsákokba csomagolt hagymát. Azt hihetnénk, hogy nagygazdák, míg a család termel, ők értékesítik az árut. Viszont ha jobban odafigyelünk: a pityókát galaci autóból árulják, az uborkát kovásznai jelzésűből, a karfiol hargitai rendszámmal utazik, a paradicsom Marosról érkezik. Sehogy sem passzol a termék a rendszámokból következtetett termőhellyel. Mert a pityóka kovásznai, az uborka Galacon terem meg jól, a hagymának is déli megyéből kellene jönnie. Onnan is érkezik, csak épp nem a termelő hozza. A nagybani piac is az ügyeskedők tere, annyira, hogy idegen — értsd: újonnan érkezett termelő — nem is igen kap helyet. Már a kapuban várják, tudatják, nincs mit keresnie benn, de azért ,,jó szándékúak", ajánlatot tesznek az egész rakományra. Kacskaringós a termény útja, míg elér a vásárlóhoz... A hasznot pedig általában nem a termelő húzza.
Mátis Mihály Hatolykán termel zöldséget. Hat hektárt művel meg, fő kultúrája a káposz­ta, karfiol, de ráállt a csemegekukoricára is. Megterem nála a paprika, kápia, paradicsom is, szereti a hatolykai földet, klímát, még ha nem is lesz olyan, mint a regáti. Állami támogatást a zöldségre semmit sem kap, ahogy el tudja adni, az a haszon. Gyakran értékesíti termékeit a brassói nagybani zöldségpiacon. Rálát az ottani praktikákra. Sokan szinte odaköltöztek, az egész évet a piacon töltik. Legtöbbjük nem termelő, nem dolgozik egész évben, hogy betakarítás után piacra vihesse a terményt. Reggel megveszik, estig eladják az árut. Egyik kamionból a másikba rakják, s ebből is megvan a hasznuk — mondja. A zöldségtermelő kiadása hatalmas. Ezeknek, akik adják-veszik az árut, nincs befektetés, csak nyereség minden nap végén — ezt a következtetést tudja levonni.

Mese a szövetkezés
Ádám Ferenc Uzonban gazdálkodik, s a szentgyörgyi piacon is kínálja terményeit. Nem megy a legjobban a piac, a vevőnek az a jó áru, amit olcsón kap meg. A baj, hogy a földdel nem lehet alkudni, spórolni, ha nem kapja, amit megkövetel, nem ad termést. Szűk világ van — mondja. Szerinte legalább két hektáron kell termelni, hogy legyen, mivel kiállni a piacra, de oda ember, pénz kell.
— Lát-e lehetőséget a szövetkezésben? — tesszük fel a kérdést.
— Ezek mesék. Senki nem akar összeállni. Senki nem akar dolgozni, csak kapni. A demokrácia elején lehetett volna valamit tenni, de fentről kellett volna kezdeményezni. A kollektív szótól mindenki undorodik. A mentalitást megváltoztatták az emberekben, a keresztény hit is kihalt mindenkiből. ’90 után az utcák nevelték a gyermekeket. Szabadság kellett mindenkinek, elnevelték az embereket, most senki nem akar dolgozni, de segíteni sem egymáson. Létezik gazdasági válság, de az ország termékenységét sem használják ki. Nem úgy kellene lennie, hogy a faluban akad egy-két gazdag ember, s a többinek semmije sincs. A székely ember ,,háromhektáros", abból minden család felnevelt 3—4 gyermeket, s élt is belőle, pedig lova sem volt mindenkinek. Tehenet fogtak a szekér elé. Most? Ha nincs traktorod, nem tudsz megélni. Ezek itt ne, akik veszik az árut, s eladják, megélnek. De aki keményen dolgozik, annak nehéz az élete — összegzi az egyszerű gazdák gondjait.

Délen is bűzlik valami

Gyengécske a piac — mondja a Colibaşi-ról érkezett Ion Barbu (képünk). Mindenki ismeri a piacon, főként paradicsomot árul, az ő reklámja: ,,Roşii K-lumea". Visszatérő vevői vannak, de érződik, hogy egyre vékonyabb a pénztárcájuk — mondja. Valamivel több, mint egy hektáron termeli a paradicsomot, uborkát, paprikát, padlizsánt. A család otthon dolgozik, ő az első terméssel kezdődően itt a piacon. Gondolko­dom, hogy lehet egyhektárnyi paradicsomot egész évben árulni? Hát úgy, hogy fóliasátorozták.
A baj az, hogy sokan csak üzletelnek a terménnyel — mondja. ,,Nézze, én hat lejben adom a paradicsomot, nem túl szép, de én termeltem. Ott a másik asztalon nyolc lej, de ki tudja, hol termett, mégis azt veszik, mert jobban néz ki. Téves a vevők felfogása. Amiért jól néz ki, nem biztos, hogy jó is. Átverik őket az ügyeskedők, épp ez a baj. Nem értek egyet azokkal, akik adják-veszik a zöldséget, s közben azt mondják, hogy termelők. Könnyebb lenne az igazi termelő élete, ha ezek nem lennének itt. Egy hét alatt eladnánk, amit most két hétig árulunk. S a vevő is jobban járna. Meg kellene őket adózni, s akkor minden helyrejönne. Aki pedig termelői könyvet ad valakinek, menjen ki a földre is, nézze meg, mit termel ott az illető. Nekem ne mondja a hargitai gazda, hogy ő paradicsomot termel. Mi tudjuk egymás között, kikről van szó. Itt hatan-heten vagyunk termelők, a többinek nem kéne itt lennie. Nagyon kellene ellenőrizni, ki termel, s ki nem" — sorolja a gondjait.

Mindenki mossa a kezét
Sorra kérdezhetnénk minden őstermelőt, mindannyian a legnagyobb gondok között említenék a feketézőket, akik elveszik mindennapi kenyerüket. De mit tudnak erről azok, akik a törvényeket hozzák, az agráriumot irányítják?
Valeriu Tabără minisztert személyesen kérdeztük: van-e tudomása arról, hogy sokan csak álcának használják a termelői könyvet, fedezete alatt pedig feketekereskedelmet űznek?
Igen, tud erről a miniszter. Sajnos, a termelői könyvek kiadása nem a minisztérium feladata, így ellenőrizni sem tudnak. ,,Szükség lenne a kistermelők számára kialakított piacokra, ezt a helyi adminisztrációval közösen tudnánk létrehozni. Tévedés volt, mikor a szupermarketeket a városok területére engedték. Ezekkel kell versenyezniük a piaci eladóknak. Másrészt a piacgondnokságoknak kellene keményebben fellépniük. Jó volt a kérdés, s remélem, meglátásaimat a sajtón keresztül megismerik az illetékesek is" — mondta a miniszter.
A visszás helyzet ismert a kovásznai polgármesteri hivatalnál is. ,,Mi tiszteljük, megbecsüljük azokat a termelőket, akik a piacon akarják eladni terményüket, és ezért termelői könyvet kérnek. De nem tagadhatjuk meg ezt senkitől, ha földet birtokol, joga van a termelői könyvre, a hivatal kötelessége kibocsátani azt. Itt, a városban is vannak, akik visszaélnek ezzel. De nem tudunk ellenőrizni minden gazdát. Egyedül a vásárló tud szelektálni, ő tudja megkülönböztetni a török paradicsomot a hazaitól. Rajta áll, hogy melyiket vásárolja meg" — mondja Lőrincz Zsigmond polgármester.
Összegezzünk: a kistermelőket ellehetetlenítik a termelőkönyves feketézők. Erről tudnak az agárminisztériumban, de nem illetékesek a termelői könyvek kiadásában. Azokat a polgármesteri hivatalok állítják ki. Ott is tudnak a visszaélésekről, de nincs lehetőségük otthon, a kertben ellenőrizni a termelőket. Erre mondják: mindenki mossa a kezét, és minden megy tovább, mint eddig. Hacsak nem szívleli meg valaki illetékes a miniszter meglátását, s a sajtóból értesülve nem kezdi el felgöngyölíteni a zöldség- és gyümölcspiaci feketézést. De hivatalnoknak munkaidőben nem szabad újságot olvasnia, így munkaidőben nem szerezhet tudomást a problémáról. Ha pedig otthon olvas róla, abból nem érdemes hivatali ügyet csinálni...