Minden gyermek tudja, december 5-én este az ajtó elé, az ablakpárkányra tesszük a gondosan megtisztított, kipucolt cipőt, csizmát, mert reggelre a Mikulás édességet, almát, diót, mogyorót, s mert minden gyermek rakoncátlan, néha-néha rosszalkodik is, virgácsot tesz mindenki lábbelijébe.
Szent Miklósról, aki a szegények és a gyermekek védőszentje, sokféle legenda született, ezekről az óvodában, iskolában, a templomban mindenki hall.
Lássuk most, más országokban milyen a Mikulás-várás.
A finn Mikulás, Joulupukki Helsinkiben már december elejétől rénszarvasokkal járja az utcákat. A szánt gyönyörű díszruhába öltözött, piros kantáros lovacskák húzzák, és a szelídebbeknek még a hátára is felülhetnek a gyerekek. A finnek szerint csak a Korvatonturi nevű kis faluban élő Mikulás az igazi.
Norvégiában nagyon hasonlóak a szokások, mint nálunk, magyaroknál. A különbség, hogy a Nisse, vagyis a norvég Mikulás nem éjszaka érkezik a kéményen keresztül, ezért mindig tiszta a ruhája. Krampuszok helyett pedig manócskák segítik, akik közül az istállóban lakó Fjosnisse például a farm állataira vigyáz.
Amerikában Szent Miklós (Christmas Father) ünnepe a 19. században keveredett össze karácsony ünnepével. Az amerikai gyermekek a kandallópárkányra akasztott zoknijaikba várják az ajándékot, s hogy a Mikulás ne távozzék üres hassal, egy kis sütit és tejet is készítenek neki a zoknik mellé.
Nos, elég a meséből, a történetekből, aki nem tudta volna, hogy cipőt kell pucolnia vasárnap este, annak most eszébe juttatjuk.
Kezdődhet hát a Mikulás-várás!
