Volt egyszer egy öreg házaspár. Szépen éltek, ám egy dolog mégis hiányzott: egy gyermek. Nem volt se éjjelük, se nappaluk, hiányzott nekik a gyerekzsivaj.
Mivel Szent Miklós sok emberen segített már, úgy döntöttek, hozzá imádkoznak a gyermekáldásért. Fogadalmat tettek: ha gyermekük születik, színarany kelyhet készíttetnek Szent Miklósnak.
Nem is kellett sokat várniuk, hamarosan megszületett a gyermek. Rengeteg gondot okozott, igazi kis hétördög volt, de végre gyermekzsivajtól lett hangos a ház, s melegség költözött az otthonukba. Elindult hát az öreg paraszt az ötvöshöz, s egy birka árán elkészíttetett egy csodálatos rézkelyhet. Nem aranyból, ahogyan megígérte, de ugyanolyan szép volt a fénye.
Elhatározták, hogy elviszik a kelyhet Miklós püspök templomába. Veszélyes hegyeken és gázlókon keltek át, majd megálltak pihenni. A kisfiú nagyon megszomjazott, elment a közeli tóhoz, ám amikor fölé hajolt, belecsúszott, s a víz magával ragadta.
Amikor apja észrevette, hogy fia belecsúszott a vízbe, már nem tudott rajta segíteni. Elment hát a templomba. Amikor odaért, megkérdezte az Urat, miért tette ezt vele, hiszen elkészíttette a kelyhet, melyet közben az oltárra helyezett. Ám a kehely, mintha valaki lelökte volna, legurult az oltárról. Ekkor megjelent a fia, s elmesélte: valaki kiemelte őt a vízből, ezért nem halt meg. Szent Miklós volt az.
Az apa nagyon megörült, s elkészíttette a megígért kelyhet, most már igazi aranyból.
