A jelenet gondolkodóba ejt, csakugyan mennyi mindent elfelejtünk életünk során, pedig valamikor megtanultuk, valamikor fontosnak tartottuk, valamikor része volt életünknek. A felejtés nélkülözhetetlen, hiszen nem tudnánk újabb információk birtokában továbblépni, nem tudnánk félretolni a rossz emlékeket — morfondírozok magamban —, nem tudnánk túltenni magunkat a fájó veszteségeken.
Igen ám, csakhogy a szűrőn kiesnek sokszor olyan dolgok is — mint öregkorban —, amelyek fontosak lennének továbbra is, de időközben megfeledkezünk róluk, lásd: türelem, dicséret, kedves szó, és még sorolhatnám.
Így jutok el a másik üzletig, ahol már az üzleti fogás részeként tálalt kedves mosollyal a kezembe nyomnak egy kitöltendő szelvényt, mellyel — persze, a megfelelő számú termék megvásárlása után — házi kenyérsütőt nyerhetek. Megdöbbenek a nyereménytől, minek nekem kenyérsütő, gondolom, hiszen akad dolog így is elég, de eszembe jutnak a különféle allergiás megbetegedésekben szenvedők, és nyugtázom, hogy néhányan mégis örülnének neki. Felsejlik aztán bennem a gyerekkori emlék, a falusi rokoni nyaralások utánozhatatlan élménye, a káposztalapiba csavart, frissen sült kenyér illata. Lehet, hogy ezt az emléket keresik sokan, akik ma rászánják magukat az otthoni kenyérsütésre, villan belém a felismerés.
Valami olyan érzést keresünk sokan a listánkon, különösen így, ünnepek közeledtével, mint amikor kivonulunk nyáron a zöldbe, hogy a parázson süssük meg a szelet húst vagy darab szalonnát: az otthon, a melegség, a védettség érzését, na meg a szabadságét.
Különös, de a rohanás közepette minden fontosnak tűnik, a takarítás, a bevásárlás, a még több pénz megszerzése, az ajándékvásárlás, pedig egy érzés hiányzik csupán, amit mindezek nem pótolnak, és ami nélkül nem igazi ünnep az ünnep.
Ekkor határozom el, hogy listát készítek én is, mint az öregek, mindannyiunk számára az elfelejtett, de fontos dolgokról.