Hogy a munkatörvénykönyv módosításra szorulna, ezt sem a munkáltatók, sem a szakszervezetek nem vitatják. Az ördög azonban mindig a részletekben rejtőzik, és bizony, a kormány által előterjesztett változat inkább egyfajta modern kori rabszolgatartás jogi kereteit teremtené meg, mintsem egy rugalmasabb, de egyben biztonságot ígérő szabályozásét.
Mert az mégiscsak fölöttébb furcsa, hogy éppen akkor változtatnának az alkalmazási feltételeken, korlátoznák a sztrájkhoz való jogot, amikor fiatal végzősök tízezrei vándorolnak külföldre megélhetést keresve, középkorúak, nyugdíj előtt állók kényszerülnek munkanélküli-segélyből tengődni. Lassacskán kinccsel ér fel minden munkahely, mindegy, milyenek a körülmények, mekkora a fizetés, csak legyen bár egy biztos jövedelem, hiszen állást találni manapság már-már lehetetlen. Az új jogszabállyal még kiszolgáltatottabbá válna a dolgozó, hiszen különféle, tiltakozáshoz, érdekérvényesítéshez, szabadidőhöz való jogainak csorbítása mellett azzal is szembesülnie kellene, hogy nincs hová mennie, fel sem mondhat, állást sem válthat, mert egyszerűen nincs, miből válogatnia.
Éppen ezért elsősorban azon kellene fáradozniuk kormányzóinknak, hogy a megbillent munkaerő-piaci egyensúlyt helyreállítsák, azaz gazdaságélénkítő, munkahelyteremtést ösztönző intézkedéseket kellene hozniuk. Csakhogy a jelek szerint éppen az ellenkezőjén dolgoznak: újabbnál újabb adókkal, bürokráciával terhelik a vállalkozókat, kevesebb pénzt szánnak fejlesztésre, beruházásokra, minden áron a kiadáscsökkentés a cél. Ráadásul, a jövő évi költségvetési tervezet szerint felére csökkentik a munkahelyteremtésre szánt hitelkeretet is, kedvét szegve mindazoknak, akik képesek és szeretnének új embereket alkalmazni.
Lovak elé fogták hát a szekeret, így aztán nem csodálkozhatunk, hogy semmiképp sem akar előremozdulni.
