Baróton született 1909. december 13-án. Szülővárosában kezdte iskoláit, itt tanulta meg az ábécé első betűit, aztán nyolcéves korában gyermektelen nagybátyja Kaposvárra vitte. Kaposváron érettségizett 1928-ban, majd beiratkozott a pécsi egyetemre, ahol orvosi oklevelet szerzett. Első munkahelye is Pécshez kötötte, a klinikán dolgozott a háború kirobbanásáig. Dr. Bodosi Mihály is megjárta a poklok poklát, aztán hazatérése után előbb Komlón, majd Kaposvárott dolgozott sebészorvosként.
Az atlétikával középiskolás korában lépett frigyre, hetedikes-nyolcadikos gimnazista korában már egészen jó eredményeket mondhatott magáénak. Egyetemi évei alatt a Pécsi Szent Mór Kollégium pályaavató ötös csapatversenyén világcsúcsdöntést kíséreltek meg. A világcsúcsot nem döntötte meg a csapat, Bodosi Mihály viszont átugrotta a kétméteres álomhatárt (egészen pontosan 2,05 métert teljesített). Elsőként Európában! Neve mégsem szerepel az Európa-rekorderek névsorában. A magyarázat: a Magyar Atlétikai Szövetség szabályzata értelmében csak hivatalosan elismert egyéni versenyen lehetett csúcsot dönteni. Elégtétel maradt számára, hogy a magyar csúcsot 1,96 méterrel huszonegy éven át tartotta.
1933-ban 1,96 méteres teljesítménnyel főiskolás világbajnokságot nyert Torinóban. Következett az 1934-es Európa-bajnokság ugyancsak Torinóban. Ennek egyik nagy esélyese Bodosi Mihály volt. Valószínű, be is váltotta volna a hozzá fűzött reményeket, de az Európa-bajnokság előtt európai versenykörúton — többek között Angliában is versenyzett, s angol bajnokságot nyert 1,95 méteres teljesítménnyel — vett részt, s megbetegedett. Betegsége miatt félbeszakadt a felkészülése, így aztán az Európa-bajnokságra nem nevezett. Az 1935-ös budapesti főiskolás világbajnokságon 1,94 méterrel a negyedik helyen zárt. Következett az 1936-os berlini olimpia, Bodosi Mihály életében pedig a katonai szolgálat. Mint katona két gyakorlat között készült az olimpiai vetélkedőre. A fizikai felkészülést még úgy-ahogy megoldotta, a speciálist viszont... Nos, ez a rész az olimpia előtti kéthetes szabadságára várt. Két hét alatt beleadott mindent, apait-anyait, de ez is kevésnek bizonyult. Berlinben — messze elmaradva önmagától — csak a 185 centiméteres magasságot ugrotta meg, ezzel pedig nem jutott döntőbe.
Az olimpiát követően még jó ideig atletizált. 1938-ban vonult vissza, de nem vált meg az atlétikától. Komlón atlétikai szakosztályt alapított, Kaposváron mint a Somogy megyei atlétikai szövetség elnöke szolgálta tovább a sportág ügyét, szabad idejében pedig egy magasugrásról szóló könyv írásához fogott. A készülő könyv kéziratait egy ládában tartotta, s ezt a ládát a második világháború forgatagában elvitték az oroszok. S ha már a magasugrásról nem jelenhetett meg a könyve, hát megírta és díszkiadásban meg is jelentette a kaposvári kórház történetét. Dr. Bodosi Mihály ugyanis a kaposvári kórházban dolgozott mint sebész főorvos egészen nyugdíjba vonulásáig.
Bár messze sodorta tőlünk a sors szele, mi, háromszékiek és erdővidékiek kitartóan földinknek tekintjük. Barót város díszpolgárának is választotta. A maga rendjén találkozásunk egyikén így nyilatkozott: "Áll még a szülőház, testvérem, András lakja. Különös nosztalgia érzése fog el, valahányszor hallom a nevet — Barót. Szeretem az itt élő emberek ízes beszédét, gondolkodásmódját, nagyra értékeltem mindig kitartásukat, identitásukhoz való ragaszkodásukat, csodáltam mindig optimizmusukat."
2005 márciusában hagyta itt övéit, s távozott az örökös csend birodalmába. Emlékét azóta is őrizzük, és örökké őrizni fogjuk.
