Olykor vissza kell tekintenünk a település múltjára, másként nem lehet összehasonlítási alapunk. Itt minden leáldozóban — hallom a keserű megállapítást. — Nézze, milyen gyönyörű a táj, a kertek mögött már ott az erdő, mégsem tette be a lábát ide a falusi turizmus. Nem, mert ahhoz anyagi erő kell, ami nincs ebben a cudar világban, és nem elég megteremtéséhez a régifajta, makacs székely fej. Tehát a baj itt, nálunk kezdődik. Fenn, Lisznyópatakon azért annyi a hétvégi ház, mert ott művelt és pénzzel rendelkező brassói románok építettek. Ha tetszik, ha nem, érződik a falu gondolkodásán a jobbágy-zsellér múlt! Ipar most is csak annyi, mint a változás utáni évek kezdetén. Ezt a fajta vegetálást csak az tudja vinni, aki csupán a túlélést tartja céljának. Van egy-két nagyobb állattenyésztő, farmerek, de néhány fecske nem csinál nyarat. Ha Ráduly István, az uzoni polgármester nem kerül a köz­ség élére, a földtulajdon dolgában is ott tartanánk, ahol a kezdet kezdetén. Most, húsz évvel a rendszerváltozás után végre mérik, tisztázzák a földtulajdont Lisz­nyóban. Egyszóval: nehéz az élet a Magyar-hegy alatt.

A szabadságharc leverése után, 1849-ben Háromszék főbiztosa, Kovács kapitány intézkedéseit körlevelekben közölte az albiztosoknak. A levelekben leírt utasításait kötelező volt végrehajtani mindenkinek. Sür­gős intézkedései minden esetben a császári kincstár vagyonának gyarapítását szolgálták. Kovács kapitánynak két levelét ismertetem most.