Szűkszavúan vagy egyáltalán nem nyilatkoztak az RMDSZ-es vezetők a pénteki, Băsescuval folytatott tárgyalásról, csak a prefektus elmondásából tudhattunk meg néhány részletet a zárt ajtók mögött zajlott beszélgetésről.
Jó házigazdaként sorakoztak fel Kovásznán a megye elöljárói, szép számban megjelentek az RMDSZ színeiben megválasztott polgármesterek, képviselők az államelnök fogadásán. Kiderült azonban, nem csak a székely vendégszeretet vezérelte oda, kihasználták az alkalmat, és kértek is az elnöktől. Egy jó kávé mellett könnyebb igényeket megfogalmazni, mondotta az egyik jelenlevő. Nem voltak elrugaszkodott óhajok, elsősorban Kovásznát érintő gondok kerültek napirendre, hogy kellene még egy kis pénz a szívkórházhoz vezető útra, a múltkor segített az elnök, de maradtak még megjavítatlan szakaszok, és tudják, kedveli Kommandót, hát jó lenne, ha szerezne egy kis támogatást az odavezető út felújítására is. Ilyen s hasonló kívánságok kerültek napirendre.
Kávé mellett beszélgettek hát az urak az elnökkel a térség gondjáról, bajáról, szükségleteiről, mindez rendben is lenne. A korábbi államfői látogatások után büszkén álltak ki, és mondták el, az autonómiáról értekeztek, nyelvi jogokról, magyar oktatásról. Most csak a tanügyi törvény elfogadásának sürgetéséről esett szó — egyértelműen a teljes egyetértés jegyében, Traian Băsescu Tamás Sándorhoz hasonlóan azt kívánja, még karácsony előtt meglegyen a jogszabály —, de semmilyen más, a magyarság számára fontos témáról nem. A szűkszavú beszámolókból legalábbis ez derült ki. Azok a székelyföldi vezetők, akik korábban radikális véleményt is megfogalmaztak, most kormányon, az elnökkel egy oldalon hallgatnak, illetve legfeljebb pénzt kérnek. Olyan beruházások támogatására, amelyek a kabinet hatáskörébe tartoznak, s bár RMDSZ-es kormányfőhelyettes ül a döntéshozatali asztalnál, vannak magyar miniszterek, államtitkárok, a szövetség színeiben megválasztott megyeitanács-elnök, polgármesterek, mégis Băsescunál kuncsorognak egy kis pénzért.
Nemcsak Bukarestben, de itt, vidéken, a fővárostól távol is jól idomult az RMDSZ az új szokásrendhez, a koalíció tagjaként a DLP-hez hasonlóan hajbókol az államfő előtt, titkolni sem próbálja teljes alárendeltségét. Egy éve még a Băsescu-diktatúrával riogattak, ma már teljes mértékben kiszolgálják az államfőt, elfogadják torz, demokráciaellenes játékszabályait, s nemcsak úgy táncolnak, ahogy fütyül, de még boldogan mosolyognak is a megaláztatáshoz.