"Kézdi vásárhelyről Csíkba menőleg Szentléleken nagyszerű rom tűnik elő. E rom erős kastély volt. Fedelét csak korunkban veszté el, falai most is tetőtől talpig állanak" — írta 1852-ben az Erdély régiségei után nyomozó Kőváry László.
A Mikes- vagy Tarnóczy-kastély néven ismert épület romjait még Orbán Balázs is lefényképezte, ekkor még csaknem kétemeletnyi falak emelkedtek a magasba.
Az erődített kastély sziklán épült, négyszögű bástyákkal. Biró József az erdélyi kastélyokat számba vevő művében az elnépiesedő reneszánsz kastélyépítészet kiváló, eltűnt példájaként említi. A Székely Oklevéltár adatai szerint a kastélyban a 16. század végén iskola működött igen szigorú rendszabályokkal. "Az vitézlő és böcsületes Tarnóczy Sebestyén uram udvarának oskolájában" tanulni szándékozó "jámbor és tökéletes ifju legény"-nek szünetekben sem szabadott magyarul beszélnie, diáktársaival latinul kellett "büntetés terhe alatt" az órák után is társalognia.
Szigor és könnyelmű életforma furcsa disszonanciája érzékelhető abból is, hogy a kastélyban tömlöcöt és kártyaházat jelölnek meg korai forrásaink. A Tarnóczy-kastély igazi művelődéstörténeti hírnevét Kemény Zsigmondnak köszönheti, aki Özvegy és leánya című regényének vadregényes története révén a magyar irodalom kedvelőivel is megismertette Tarnóczy Sára romantikus szerelmi történetét. A regény valós eseményre alapoz, a Mikesek által megszöktetett lány könnyelmű kalandja 1634-ben valóban megtörtént.
A Székely Nemzeti Múzeum 20. század eleji fotói között két üvegnegatívról ismerkedhetünk meg a hajdani várkastély romos falaival. 1942-ben a Székely Nép napilap már "teljesen megsemmisült"-ként említi a híres épületet, az ekkori tudósítás szerint "falait az egyház építésre használta fel".
SZŐCSNÉ GAZDA ENIKŐ
