A rejtélyes tünetek és ezek következménye, a halál évszázadok óta foglalkoztatta a távol-keleti országok orvoslóit.
A tünetek alapján a szingaléz nyelv ,,végzetes elgyengülés" (beri-beri) szavával jelölték meg a tünetegyüttest. Különösen gyakran sújtotta Kína, Japán, Délkelet-Ázsia népességét, ahol akkor is, most is a rizs képezi a lakosság alaptáplálékát. A rizs ,,fényezését" (hántolását) a nyugati világ ,,okosai" terjesztették el ezekben az országokban. De csak a múlt században jöttek rá európai kutatók (a holland Ch. Eijkman és az angol F. Hopkins), hogy a rizs hántolásával ennek értékes komponensét, a tiamint (B1-vitamin) távolították el, amelynek hiánya jellegzetes idegi, emésztőrendszeri és szívbetegségeket okoz, majd a ,,végzetes elgyengülés" következtében elkerülhetetlen a halál. A két kutató 1929-ben felfedezéséért orvosi Nobel-díjat kapott.
Érdemes tehát tudnunk (a nálunk is vásárolható rizsre utalva), hogy 100 g rizs a ,,fényezettből" 0,06, az előfőzöttből 0,20, míg a teljesből 0,59 mg B1-vitamint tartalmaz.
Sarkkutatók (pl. Behring) a hosszú távollét után ismeretlen eredetű fáradékonyságot, vérszegénységet és spontán vérzés tüneteit észlelték magukon. Sokkal később, amikor csupán tapasztalatból citromot vittek magukkal, már nem fordultak elő a titokzatos megbetegedések. Bár magyarázatát még nem tudták, de a tényt elfogadták. A skorbut a C-vitamin hiányakor jelenik meg az előbb jelzett tünetekkel. Az aszkorbinsav (a = fosztóképző + skorb(ut) + in = vegytani szóképző) tiszta állapotban történő előállítása Szent-Györgyi Albert érdeme, aki először mellékveséből (1929), majd paradicsompaprikából (1931) vonta ki. Ő lett az első (és máig utolsó) olyan magyar Nobel-díjasunk (1937), aki ezt hazánkban érdemelte ki.
Számos hiánybetegség sújtotta az emberiséget századokon keresztül (pellagra, angolkór, vészes vérszegénység stb.), amelynek súlyos következményeitől a XX. század mentett meg a helyes és változatos táplálkozás meghirdetésével.
