Nehezen állnak szóba, egymást noszogatják, de leginkább Attit. Két napja jöttek haza Magyar­or­szág­ról, már nyolc éve ott dolgoznak. Keres­kede­lemmel foglalkoznak. Megkeresik, hol a legolcsóbb az áru — szőnyegekre, takarókra specializálódtak —, majd főként piacokon, vásárokon adják el. De jól megy a vándorárusság is, kisebb falvakban, tanyákon kopognak be a házakba, ott is el tudnak adni ezt-azt.
Három hetet ülnek itthon, Borosnyón. A karácsonyt, a szilvesztert töltik itt, majd mennek is vissza, legközelebb húsvétkor jönnek — ez így megy évek óta, mondja Attila. Ajándékokat nem vesznek itthon. Azt hozzák "kintről", leginkább a Tesco Áruházakban szoktak vásárolni. Az élelem egy része is onnan származik. "Nyolcan jövünk, de van hely a kajának is. Olcsóbb kint, mint itthon, de itt is kell azért venni ezt-azt" — mondja. A rokonságnak ajándékot nemigen hoznak, az ünnepi és szilveszteri asztalra valót "állják". Karácsonyeste húsleves a fő fogás, fagyasztott tyúkból főzik, hamarabb megpuhul, mint a házi, de házi nincs is — somolyog. Szeszpálinkát vegyítenek, de az nem a szupermarketből kerül a konyhára. A sör a menő, bort nemigen szoktak inni. Sem "bóti pálinkát", mert az ki tudja, miből van, egy hétig beteg az ember utána. "Kirúgunk most a hámból, mert higgye el, odakinn nemigen van idő mulatni. Ha mindennap beülünk a bárba, mit hozunk haza?" — ezzel a kérdéssel zárja a beszélgetést, majd elhajtanak.

Fától hízik a disznó
Az erdészet mellett, a hídnál középkorú asszony stoppol. Egy szatyor a kezében, nem túl tömött. Papolcra siet, Viorica Macovei a neve. Még nem vásárolt karácsonyra, sem szilveszterre. Nem is szoktak nagy dolgot csinálni. Férjével és huszonéves fiával élnek együtt, leányuk férjhez ment, már unoka is van. A férfiak az erdőben dolgoznak. A hét végén hozzák a karácsonyfát is. Nem szoktak venni, de más sem a faluban. Dől a házakra az erdő, jól néznének ki, ha Kovásznán vennék meg a karácsonyfát — mondja mosolyogva.
A karácsonyi asztalra disznóságok kerülnek. Ő neveli a disznókat, kettőt szoktak vágni, egyet karácsonyra, egyet március elején. Szalonna, kolbász, lesütött hús kell az embereknek, másképp nem bírnák az egész napos favágást. Különben fából kerül ki a disznóhizlaláshoz szükséges gabona is. Minden hétvégén hoznak egy szűk méter fát a szekér derekában, ezért nem szól senki. Aztán eladják, vagy gabonára cserélik, fával hizlalják a disznót — mondja vicce­sen. Szilveszterre különösebb készülődés nincs. Ugyanolyan korán fekszenek le, mint bármely más napon. Elsején pedig meglátogatják a szomszédokat, rokonokat, ez a szokás. Semmi nagy dáridó — így mondja, magyarul, mert annak ellenére, hogy román, jól beszéli a magyart is.

A szeretet a legfontosabb
Szabó Ilonka nyugdíjas. Zágoni származású, de Kovásznán él, özvegyen. A szupermarketből jön ő is, nem túl nagy csomaggal. Kétnaponként szokott bevásárolni. Hál’ istennek nyugdíja van, nyolcszáz lejt visz haza neki a postás. Karácsony estéjére nem készül semmi különössel. Karácsonyfát már évek óta nem díszít. Egy nagyobbacska ágat tesz az asztalra két-három gyertyával, ez megadja a hangulatot. Mindezt vidáman mondja, hangjában semmi nyoma szomorúságnak, nem panaszkodik, hogy egyedül van karácsony estéjén. Azért nem, mert tudja, karácsony első ünnepén jön két fia családdal, unokával, s akkor együtt ebédelnek. Nem ő készíti az ebédet, hozzák a szentgyörgyiek a töltött káposztát. Ajándékot sem igen vesz, kevéske édességet a három unokának. Őt viszont mindig elhalmozzák kedvesei. Összetart a család, még ha egyre ritkábban is találkoznak, ez adja neki az ünnep varázsát, nem az ajándék, nem a rogyásig rakott asztal a fontos, hanem a szeretet — ezzel búcsúzik.