Madarak karácsonya

2010. december 18., szombat, Közélet

Mondhatni most érettségizett a Madárkarácsony-mozgalom, hisz már tizenkettedik alkalommal szervezte meg a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Minden évben felállítanak egy nagyméretű madáretetőt a megyeszékhelyi Erzsébet parkban, a Szent József római katolikus templom mögött, s azt egy-egy iskola vagy óvoda gondjaira bízzák. Az idei átadásra tegnap délelőtt került sor. Ezúttal a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói kapták ajándékba az önkormányzat által készített etetőt, melyet jövő évben a madarak és fák napján elvihetnek, és iskolájuk udvarán felállíthatják. Kelemen László egyesületi elnök köszöntötte a kicsiket, akik a magukkal hozott eledellel teleszórták az etetőt, s ígérték, a tél folyamán rendszeresen hordják az elemózsiát. Az etetőre bárki elhelyezhet madáreledelt, az alsó szint a gyerekeké, a középső a felnőtteké, a legfelsőt az egyesület tagjai látják el.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 102
szavazógép
2010-12-18: Közélet - Farkas Réka:

Külföldi hírek

Vádolják Julija Timosenkót
Az ukrán pénzügyminiszter tegnap mintegy ötvenmilliárd hrivnyára (több mint 6,2 milliárd dollár) becsülte azt a kárt, amelyet állítólag Julija Timosenko volt miniszterelnök kormánya okozott az országnak. Az ukrán főügyészség szerdán büntetőeljárást kezdeményezett Timosenko ellen, mert azzal gyanúsítja, hogy miniszterelnöksége idején szabálytalanul használtak fel környezetvédelemre szánt pénzeket. A becslését sajtóértekezleten ismertető Fegyir Jarosenko pénzügyminiszter azt mondta, hogy az eddigi ellenőrzések hárommilliárd hrivnyánál (360 millió dollárnál) nagyobb kárt állapítottak meg. A Timosenko-ügy miatt csütörtökön verekedés tört ki az ukrán parlamentben, hat képviselő megsérült, és négyet közülük még tegnap is kórházban ápoltak.
2010-12-18: Közélet - Bokor Gábor:

Fábián Ernő naplójegyzetei

Zsúfolásig megtelt Kovásznán a városi művelődési ház nagyterme Fábián Ernő Naplójegyzetek 1980—1990 között című könyvének bemutatója alkalmával.