E jelenség fölött kerengve jut eszembe, hogy még senki nem írt arról, milyen lesz a feltámadás, ama bibliai. Arról ugyanvalóst tudunk, hogyan képzelik el a brahmanizmusban és más hitekben a következő meg az azt követő életrekelést, mert hogy lesz sok-sok életünk a majdanban egymás után, de hát itt nem tudhatjuk, milyen élőlény testébe öltözve...
Vagy mégis, mégis szól valaki — hallom. Nemes Nagy Ágnes négy sorban a feltámadás milyenségét érezi meg, és láttatja velünk is.
LÁZÁR
Amint lassan felült, bal válla-tájt
egy teljes élet minden izma fájt.
Halála úgy letépve, mint a géz.
Mert feltámadni épp olyan nehéz.
Íme, az Asszony, a költő megközelítette a feltámadást! És már magunk is — élve — érezzük az újból e világi munkába álló izmok recsegő földuzzadását, megindul az erő meg a vér az örök nyugalomra parancsolt testben isteni szóra. Jézus szavára. És a fölmozdulással a szív fölötti váll táján elindul a fájás, az élet tartozéka. Hát így? Elsőbben a fájás jelentkezik?
És mondanánk, ha lenne bátorságunk: ám legyen! Fájjunk tovább, de élni, élni, szeretni és sírni és ölelni és segedelmet kérni füvektől, állatoktól, közöttük.
Jézus letépte a versben Lázárról a halált, azt haszontalan gézként sarokba vágva. Mind helyén minden! Csak az fáj bennem ezen az órán, az a kérdés, hogy hát a feltámadás is épp olyan nehéz? Milyen nehéz is? Mint mi? Ha fel akarunk s ide akarunk föltámadni, ne keressük a hasonlat másik felét. Épp olyan nehéz, mint...