Mert ő lázadóknak tekintette a tábornokokat, akik a trónfosztás után már egy önálló állam főtisztjei voltak, akikkel az akkor érvényben lévő nemzetközi egyezmények szerint mint hadifoglyokkal kellett volna bánni. A dölyfös császár viszont nem fogadta el a trónfosztást, s miután serege több hónapos ostrommal sem tudta elfoglalni Komáromot, szégyenszemre szabad elvonulást engedett Klapkának és tízezer emberének, hogy utána bosszút állhasson a rebellis magyar tábornokokon, akik nem is voltak mind magyar származásúak (!). Az orosz főparancsnok egyet tehetett, kieszközölte a fővezér, Görgey Artúr számára a kegyelmet, de annyi befolyása már nem volt, hogy mindezt Görgey alvezéreire is kiterjessze… Nos, a tábornokok az utolsó éjszakán papokat hívattak, a katolikusok és a pravoszlávok meggyóntak, a protestánsok lelkészeikkel beszélgettek, többen leveleket írtak szeretteiknek. Ma sem lehet meghatódás nélkül olvasni ezeket a sorokat. Leiningen Károly például lángolón szeretett hitvesének írja: ,,…milyen szívesen éltem volna még körödben, hisz mindenem megvolt, s oly boldog voltam veled, a mily boldog csak egy halandó lehet. Most, e komoly órában minden mulandó földi dolog csekélységnek tűnik fel előttem, e kedves emlékek fölelevenednek lelki szemeim előtt, s ez teszi a válást oly nehézzé. (…) Engedj meg, drága Elisem, ha az életben valaha fájdalmat okoztam neked… s óh, istenem! Hát szeretett gyermekeim!… Neveld fel őket az Úr félelmében és jó emberekké. Én már nem őrködhetem fölöttük. Legyen olyan anyjok, ki megtanítja őket szerencsétlen, de becsületes atyjuk emlékét tisztelni. (…) Nagy Isten! A válás órája nemsokára üt… Mondd meg gyermekeimnek, hogy emberi törvények ítéltek el, hogy becsületes ember voltam, s meggyőződésemért haltam meg…" Folytathatnánk még, de az ártatlanság hangsúlyozásán van a hangsúly. Ezek a férfiak tudták, hogy törvénytelenül ítélik el őket, ártatlanul halnak meg, de férfiként, emelt fejjel vállalták a halált, anélkül hogy egy pillanatig is megrendült volna meggyőződésük, ők a magyar és a világszabadságért harcoltak, s vállalták a mártíriumot, sorsukkal is példát mutatva követőiknek. Emberi mivoltukban el lehetett őket pusztítani, példájuk viszont tovább élt, nem tudta eltörölni az önkény… Ezért is lehettek példaképei minden későbbi magyar forradalomnak!