Az ellésre készülő állat hasonló gondoskodást igényel, mint bármelyik kismama

A várható ellés előtt néhány nappal a tehenet és az elletőt elő kell készíteni. Ha a gazdaságban nincs e célra kijelölt, megfelelő elkülönített hely, a lekötőhelyet alaposan ki kell takarítani és fertőtleníteni. Erre a célra jól használható a klórmész. Megszáradás után az állásra tiszta, száraz szalmával bőségesen be kell aljazni.
Elengedhetetlen a tehén előkészítése is. Folyó vízzel a csípőszöglettől hátrafelé meg kell mosni, majd fertőtlenítőoldattal a pérát, a farkat és a fart is le kell mosni. Mivel az ellés időpontja egészen pontosan nem állapítható meg (általában 285 nap), az ellés várható ideje körül a tehenet folyamatosan figyelni kell. Súlyos probléma származhat abból, ha a gazda az ellés kezdetét nem veszi észre, és ha beavatkozásra van szükség, ez későn történik meg. Az ellést levezető gazdának is gondolnia kell a személyi higiéniára, így a kézmosásra, a tiszta munkaruhára, és célszerű a gumikesztyű használata.

Intő jelek
A közeledő ellés jelei néhány nappal korábban megfigyelhetőek a tehénen:
1. A péra és környéke megduzzad, a péraajkak közül áttetsző, sárgás színű, folyékony nyálka ürül.
2. A tőgy megduzzad, az állat kitőgyel.
3. A medenceszalagok ellazulnak, ezért a faroktő besüpped, a farok bénán lóg.
4. A hasfal ellazul, a has leereszkedik, a horpaszok beesnek.
5. A tehén nyugtalan, a hasa felé tekinget, gyakran rúg, ürít és vizel, lefekszik, gyorsan felkel, az étkezést gyorsan félbeszakítja és újrakezdi, a testhőmérséklet 0,3—0,4 Celsius-fokkal csökken.
Előfordul, hogy az ellés jeleinek megjelenésétől számított egy órán belül a magzat világra jön, máskor e tünetek után három-négy órára következik be. Semmi esetre sem szabad közbelépni az ellés tüneteinek megjelenésekor, a tehenet egy-két órán át hagyni kell, hogy minél jobban felkészülhessen a magzat világrahozatalára.
A legtöbb tehén könnyen ellik, a gondozó vagy szakember beavatkozása nem szükséges, ám megtörténik, hogy az ellésnél a szakemberek közbelépését kell kérni. A nehéz ellések megelőzésére a tehenet minél többet kell járatni, nem kell bőségesen etetni, hogy a takarmány ne foglaljon túlságosan nagy helyet a bendőben, így a magzat szabadabban mozoghat, és az elléshez a rendes fekvésben helyezkedhet el.

Érkezik a magzat
A magzatvíz elfolyása után a méhösszehúzódások egyre erőteljesebbek, s a magzat benyomul, beigazodik a szülőútba. Ez akkor következik be, amikor a pérarésben megjelent végtagok már nem csúsznak vissza. Ez a megnyílási időszak 3—8 órán át tart. Ezt követi a kitolási időszak, ennek kezdetén erősödnek a szülőfájások, amelyek 1—1,5 percig tartanak, és két-három percenként jelentkeznek. A magzat megszületéséhez általában tíz-húsz ilyen ismétlődésre van szükség. A magzat világra hozását a tolófájásokon kívül az összehúzódó hát- és hasizmok (hasprés) is nagymértékben elősegítik. A tehén a kitolási időszak alatt rendszerint jobb oldalán fekszik, mert ebben a helyzetben tudja a legnagyobb nyomóerőt kifejteni. Ilyenkor semmiképp sem szabad felkelteni. Ritkán, de előfordul, hogy a tehén állva borjúzik.
A borjak közel 98 százaléka hosszanti fejfekvésben születik, amire a láb talpfelületének talaj felé tekintéséről következtethetünk. Ellenkező esetben, az ellések kb. két százalékánál a hosszanti farfekvéskor a talpi felületével felfelé néző hátulsó csülkök jelennek meg először a pérarésben. Mind a két mód szabályosnak tekinthető, farfekvés esetén azonban a szülést siettetni kell, ha a borjú derékig a világra jutott. Ellenkező esetben ugyanis a köldökzsinór a csontos medencén elszorulhat, így megszűnik a magzat oxigénellátása, és a borjú megfulladhat.

Segítségnyújtás: csak gondosan
Tudni kell, hogy a szarvasmarha csontos szülőútja az ellés lefolyása szempontjából eléggé kedvezőtlen. Ezért előfordul, hogy segítségnyújtásra van szükség. Minden segítségnyújtás előtt tájékozódó vizsgálatot kell azonban végezni, hogy mi lehet a rendellenesség oka. Fertőtlenített gumikesztyűs kézzel benyúlunk a szülőútba, és próbálunk meggyőződni a következőkről: a szülőútban hol helyezkedik el a magzat, az úthoz viszonyítva milyen a magzat mérete, az elhelyezkedése, tartása, fekvése, él-e a magzat vagy sem, hány végtag található a szülőútban. Ha a magzat él, a szülőútba benyomult, normális nagyságú, szabályos az elhelyezkedése és tartása, akkor a tehénnek megengedett, két ember erejű segítséget nyújthatunk. Az elletőkötelet a kilátszó végtagok csüdízületei fölé hurkoljuk, és a tolófájásokkal, illetve a haspréssel egy időben húzzuk. A hasprés szünetében a kötelet feszesen kell tartani, hogy a magzat ne csússzon vissza. A két végtagot felváltva húzzuk mindaddig, amíg a fej át nem jut a pérarésen. A húzáskor pontosan kell követni a medence irányvonalát. Ezért hosszanti fejfekvésben az elülső végtagok és a fej megjelenéséig kissé felfelé, ezek megjelenése után a has átjutásáig vízszintesen, majd a has átjutása után negyed fordulattal el kell forgatni a magzatot, és ismét felfelé, a farok felé kell húzatni. Farfekvés esetén a húzatás szabályai ugyanezek.
Rendellenes magzatelhelyezkedésnek számít a fejvisszahajtás (a fej a lábak között alájuk szorul) és a lábvisszamaradás. Ha a húzatás nem eredményes, vagy közben valamilyen rendellenességet észlelünk, sürgősen értesíteni kell az állatorvost, s a megérkezéséig mindennemű beavatkozást abba kell hagyni. A magzat felfogására ajánlatos lepedőt vagy felfogóponyvát használni. A kitolási időszak üszőknél átlagosan 2—4 óráig, korábban többször ellő teheneknél fél-két óráig tart.
Az ellés utószakasza a borjú megszületése után kezdődik. Ilyen­kor a fájások látszólag megszűnnek, de nem sokkal később újra jelentkeznek. Ezek az utófájások, és rendszerint gyengébbek, mint a szülőfájások. Hatásukra a magzatburkok leválnak a méh faláról, és kilökődnek, ez normális esetben az ellést követő 4—6 órán belül megtörténik. Ha ennél lényegesen hosszabb időre nyúlna, magzatburok-visszatartásról beszélünk, és szakember beavatkozása szükséges. A méh regenerálódása (involúciója) szabályos körülmények között 18—21 nap alatt befejeződik. Az involúciót kísérő jelenség a tisztulási folyamat 6—8. napján megjelenő, a 14. napra befejeződő úgynevezett hüvelyfolyás. Az újravemhesüléshez rendszerint ennél több, harminc-negyven nap kell.