A XIX. század nyolcvanas éveit jegyezték a naptárak és az első, úgymond profi világbajnoki küzdelmeket a sportkrónikások. Öreg kontinensünk amatőr gyorskorcsolyázói csak szurkolókként követték a profik küzdelmét. Áldatlan helyzet volt. Ennek akart véget vetni egy sportszerető holland úriember, név szerint de Salis báró, s felvetette az amatőrök világversenyének gondolatát.
Az ötletet, úgy tűnik, elfogadták, hiszen már 1889—91-ben megrendezték az amatőr gyorskorcsolyázók világbajnokságát, bár ezeket a versenyeket még nem tekintették hivatalos világbajnokságoknak, hiszen a Nemzetközi Korcsolyázószövetség (az IEV, majd ISU) csak 1892 júliusában alakult meg a hollandiai Scheveningenben. Alighogy életre kelt a szövetség, legsürgősebb teendőinek sorába emelte az évente megrendezendő világ- és Európa-bajnokságok megszervezését. Egy évvel később, 1893-ban meg is rendezték az első világ-, majd Európa-bajnokságot. Akkoriban csak összetettben avattak bajnokot, s úgy, hogy a négy szám — 500 m, 1500 m, 5000 m és 10 000 m — közül legalább háromban győznie kellett a "bajnoknak".
Az első Európa-bajnokságot 1893. január 21—22-én rendezték Berlinben. Győztese a svéd Rudolf Ericsson. A 3. Európa-bajnokság helyszíne Budapest (1895. január 26—27.), és a 17. is Budapesten került megrendezésre 1909. január 23—24-én. Aztán lassan-lassan és biztosan nyugatra és északra költözik a helyszín, egyre többször olvasni Davos, Oslo, Hamar, Helsinki, Stockholm nevét a rendező városok sorában. Az Európa-bajnokságok sorozatának első felében két versenyző emelkedett ki, a finn Clas Thunberg és a norvég Ivar Ballangrud, mindketten négy-négy Európa-bajnoki címet szereztek. A sorozat második felében — amikor a dobogó harmadik fokáig vitte a magyar Pajor Kornél egyszer magyar, egyszer svéd színekben — egyre hangsúlyozottabbá vált a holland fölény, így aztán nem csoda, ha a legjobb egyéni teljesítmény is egy holland, egészen pontosan Ritsma Rintje nevéhez fűződik. A derék Ritsma hatszor állt a dobogó legmagasabb fokára mint a négytávú összetett Európa-bajnoka. Jelenleg is egy holland, név szerint Sven Kramer játssza a főszerepet sorozatban aratott négy (2007, 2008, 2009, 2010) győzelmével.
A nők 1970-ben kapcsolódtak be a kontinensviadalok versenysorozatába. Szovjet győzelemmel (Nyina Sztatkevics) kezdtek, aztán a holland Atje Keulen Deelstra vette át a stafétabotot úgy három évre... 1983-tól aztán német egyeduralom kezdődött, előbb az NDK, majd Németország zászlaja alatt. Kimagasló egyénisége az egyeduralomnak Gunde Kleemann (Gunde Niemman-Kleemann, majd Gunde Stirnemann-Niemann Kleemann), aki nyolc bajnoki címet szerzett. Csodálatos sorozatát egy magyar lány, az osztrák színekben versenyző Hunyady Emese szakította meg 1993-ban, a gyorskorcsolya Európa-bajnokság centenáriumán. Na szóval, itt is van, akire, akikre büszkék lennünk nekünk, magyaroknak.
Hogy mit hoz az olaszországi Collalbo jéggyűrűjén január 7—9-én sorra kerülő, sorrendben immár 103. férfi és 35. női Európa-bajnokság, nehéz megmondani, hiszen igazán nagy erőpróbákra nem került sor e télen. Így aztán csak sejtjük, hogy a holland férfiak folytatják diadalmenetüket, a nők mezőnyében pedig minden korcsolya-nagyhatalom — Hollandia, Németország, Oroszország — arra törekszik, hogy útját állja a cseh Martina Sablikovának. Kíváncsian várjuk a végeredményt. Addig is nézzük a címvédőket, azaz 2010 Európa-bajnokait: Sven Kramer (holland) és Martina Sabliková (cseh).
