Nem pusztán Markó Bélának és Traian Băsescu elnöknek jó hír az, hogy az új oktatási törvény hatályba léphetett. Kedvező fordulatot vettek a dolgok az egész hazai iskolarendszer és különösen a kisebbségi oktatás szempontjából is.
Ezért van az, hogy a parlament meglehetősen siralmas bizonyítványt állított ki magáról akkor, amikor valósággal szabotálta a jogszabály elfogadását, húzta-halasztotta annak vitáját, s miként nyilvánosan lelepleződött, ebben a dicstelen hercehurcában az ellenzéki korifeusok és kormánypárti elvbarátaik nemegyszer bizony egy húron pendültek — például az egyetemi autonómiával való visszaélésben.
A törvény pozitív hozadékát az elvakult politikai vagdalkozásba feledkezett közélet és sajtó nem is lehet képes tárgyilagosan felmérni. Ha csak abból indulunk ki, hogy elfogadásával öt elvesztegetett év után elkezdődhet az új tankönyvek megíratása, már akkor nagy a nyereség. Számomra szülőként lidércnyomás volt kézbe venni egyik-másik, románból torzított szörnyszüleményt — ezeknél biztosan csak jobb jöhet. A jogszabályban, persze, ennél jóval többről van szó. Pillanatig sem hisszük ugyan, hogy hibátlan a törvény, de beindítja a reformot, melyre soha nagyobb szüksége nem volt az európai felmérések szerint e tekintetben is leggyengébben teljesítő uniós országnak.
Több évtizedes igény a két, sokat emlegetett tantárgy anyanyelven való oktatása is, de még fontosabb, hogy a román nyelv tanításában talán végre szóhoz juthatnak a szakszerű pedagógiai elvek is, ha külön a mi gyermekeink számára készült tanterv és könyv készül. Ha a román mint tárgy nem a kínzás, nem a beolvasztó nyomás, nem a nemzeti megalázás eszköze lesz, hanem az, ami lehetne: egy értékes európai nyelv, melyet számunkra különösen ajánlatos megtanulni — nos akkor annak bizony mindkét nép és nemzet csak nyertese lehet.
Băsescu elnök bejelentve a hírt, a Gyulafehérvári határozatok saját nyelven, saját képviselők által igazgatott adminisztrációt és iskolarendszert ígérő pontját idézte, válaszképpen, mint mondotta, a ,,nacionalista" ellendrukkereknek. Hasonló gesztusra, mi tagadás, nem sok példa volt politikai életünkben. Ady óta sokszor temettük már a bénító soviniszta hisztériát, bizonyára nem múlik ki végleg most sem, de érdemes megszívlelni az elnök felismerését, és e reformkezdeménnyel Románia akár a kisebbségi kérdés átfogó rendezése iránti további számottevő adóssága törlesztésének is nekiláthat.
