SzupermaratonKilencedszer a szupermaratonon

2007. október 8., hétfő, Sport

Október 19—23. között a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókőr Háromszék csapata újra ott lesz a 18. Bécs—Pozsony—Budapest szupermaratonon, és ezzel a kilencedik alkalommal rajtolnak e rangos nemzetközi szaladóversenyen. A viadal célja, hogy erősítse a nemzetközi, ezen belül a három európai uniós tagország kapcsolatait, népszerűsítse az egészséges életmódot, a futást, és nem utolsósorban bemutassa, megismertesse Ausztriát, Szlovákiát és Magyarországot.

A rendezvény ötlete a Bécs—Budapest Világkiállítás közös megrendezéséhez kapcsolódott. A világkiállítás, sajnos, elmaradt, de a versenyt 1990 óta ez idáig 17 alkalommal rendezték meg. Az első évben nyolc országból 308 fő, az elmúlt évben 13 országból több mint 1000 fő indult, a rendezvény színvonala pedig évről évre nőtt. Akárcsak tavaly, idén is Csutak Tamás (46 éves), Gheorghe Ganea (45), Péter Károly (34), Rácz Levente Botond (25) és Rácz Attila Zsombor (27) vesz részt ezen a megmérettetésen. A 176—200 éves korosztályban versenyző háromszékieknek a verseny öt napja alatt 320 km-t kell majd leszaladniuk (1. nap: Bécs—Pozsony, kb. 94 km; 2. nap: Pozsony—Győr, kb. 84 km; 3. nap: Győr—Tata, kb. 61 km; 4. nap: Tata—Budakeszi, kb. 60 km; 5. nap: Budakeszi—Budapest félmaraton). Október 4-ig összesen ,,csak" 134 váltó nevezett be a csapatversenybe, de ezek száma a rajt napjáig biztosan még nőni fog. ,,Nagyon szeretnénk az első harminc váltó között fejezni be a versenyt, és túlszárnyalni 2006-os teljesítményünket. Ez egy picit nehéz lesz ugyan, hisz a mi csapatunk egy kicsit sem fiatalodott, sőt, mi egy esztendővel idősebbek lettünk" — nyilatkozta Csutak Tamás, a gárda frontembere. Az elmúlt évben a szentgyörgyi gárda a 167 váltóból 22.-nek ért célba (első nap a 20., második nap a 21., három nap a 21., az utolsó előtti nap a 22. és az ötödik napon a 19. helyen volt a csapatunk). Sok sikert, fiúk!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 666
szavazógép
2007-10-08: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, gyermek, testvér, rokon, jó barát, a kisbaconi születésű baróti
id. LAKATOS BÉLA
életének 50., házasságának 25. évében 2007. október 7-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2007. október 9-én 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a baróti ravatalozóháztól.
Részvétfogadás 2007. október 8-án 18 órától és a temetés napján 13 órától.
A gyászoló család
T. K.
2007-10-08: Sport - Áros Károly:

Országos döntőn a leányok (Birkózás)

Szombaton 9—15 óra között ,,daráltatta le" a szövetség a junior II-es birkózók országos csapatbajnokságának harmadik fordulóját. Mintegy százhúsz mérkőzést vívtak meg a két szőnyegen, csoda, hogy a küzdelem hevében nem lobbant lángra valamelyik. Ilyen ritmusban, ilyen kutyafuttában rendezni bajnokságokat, nevelni utánpótlást csak mi tudunk, romániaiak! Csodálkozunk, hogy nincs olimpiai kvótánk...