Száz éve is ilyen lehetett. Száz év múlva is ilyen lesz? Albert Levente felvétele

Igen, mert az eredetileg hatvannapos rendezési határidőt előíró rendelkezés tíz év után sem nyert életjogot, mivel megszületése után a törvény úgy is maradt. Megcsökött, akár az alkalmazásával megbízott miniszterelnök. A szűkmarkúan eresztett tudósítások szerint jelenleg — tíz év után! — a százezernél több kártalanításra váró tulajdonos közül alig 5600-an kaptak némi pénzt — az állami kötvényeket vagy cégrészvényeket nem ajánlják még a Tulajdon Alap (Fondul Proprietatea) tőzsdei jegyzésével sem. Új kuponfesztivál készül, de ebből csak az okos fiúk fognak gazdagodni... Az eddig kártalanításban részesülők inkább a tőlünk délre eső megyékből és a fővárosból valók, és érdekes módon még érdekvédelmi szervezetük sincs. Eredeti demokráciánkra jellemzően ezek a szerencsések az egész összeget megkapták, míg mások — esetleg jobban rászorulók — még jelképes előleget sem.
Hármas szabállyal egyszerű kiszámítani, hogy ebben az ütemben a százezres lista végén levők úgy 170 év múlva jutnának jogos tulajdonukhoz. Ehhez adódik még két év, ameddig kormányrendelet tiltja a pénzbeli kártalanítást (62-es KH, 2010. jún. 30.) — a gazdasági elemzők szerint ugyanis ezután fog talpra állni a padlón heverő román nemzetgazdaság.
A kártalanításban különösen érdekeltek a virtuális érdekvédelmi szervezet lyukas ernyője alatt kuporgó közösségünk tagjai, akiktől mindig többet vettek el, és akiknek mindig kevesebbet adtak vissza. Rossz helyen és rossz időben születtünk — vajon miért is kellene nekünk autonómia? Hiába próbálják bizonygatni, hogy — kedvenc íróm (György Attila) szavával élve — magyarnak lenni Romániában az emberi létezés legeslegjobbika, és hiábavaló a szülőföldön való maradásra noszogatni az embereket, mert a székely úgy teszi fel a kérdést: "hát mi a tetűre?"
Emlékeztetőül: a törvényt aláíró akkori államelnökünk, aki a nagy vezértől tanulta a szakmát (Sztálin elvtárs úgy szerette a szegényeket, hogy mindenkiből azt csinált), többször is kinyilvánította: a magántulajdon csak szeszély. Lehet, hogy az asszonyát is így nevelte: minek neked saját bugyi, kölcsönözz egyet a kollektívből. Talán így akart szegény emberekkel gazdag országot alkotni, nem jött rá, hogy ebbe a fából vaskarika bűvészmutatványba másoknak is beletörött a bicskája. És bár a vezetők cserélődtek, a politikájuk nem, és az alkalmazott jövendőmondókkal, horoszkópkészítőkkel és lila színmagyarázókkal sem fogják fel, hogy egy lefejezett középosztállyal minden gazdaság halálra van ítélve. Hiszen már a jó Hofi Géza is megmondta, hogy annak idején a kulákokkal együtt kiirtották a húst és a zsírt is. Ezek a mai vezetőink — mint gyakorló semmittevők, akik a szürkeállományukat a körmük alatt hordják — a sok brüsszeli és strasbourgi intés ellenére sem tesznek eleget a piacgazdaság legfontosabb követelményének, a magántulajdon védelmének. Élükön a hajóskapitánnyal a kölcsönt kölcsönre halmozó, lezüllesztett gazdaságban vigadoznak, és bizonyára ismerik azt a nótát, mely szerint
Szép fiúk a tengerészek,
Róluk hallani se jó,
Akkor isznak a legjobban,
Mikor süllyed a hajó.
Így lettünk aztán az egyik legjobb lehetőségekkel rendelkező országból (gáz- és kőolajmezők, jó termőföldek, értékes faállomány) az Európai Unió legszegényebb, legutolsó állama. Áldatlan ténykedésükben méltó társakra leltek az érdekvédelmi szervezet fedőnevű giccsegylet nagyszámú farizeusában (annyian vannak, hogy egymásba ér a zsebtelefonjuk), akik jól bevett szokásuk szerint mindig hátat fordítanak, ahányszor bajunkban hozzájuk fordulunk — mi pedig bocsánatot kérünk azért, hogy arccal állunk a fenekük felé.

Tölgyes Lajos, Sepsibükszád