Azon kevesek közé tartoztam, akit főszerkesztői minőségében személyesen kért meg 1966 decemberében: segítenék az Ifjúmunkás szilveszteri száma humoros oldalának össze­hozásában. Fiatal fémipari szakmunkás voltam, aki szüleimnek köszönhetően Ga­la­con, Buzăuban is olvastam a népszerű ifjúsági hetilapot, és a hivatalos sorokból empátiát, mély emberséget éreztem ki. Sajnos, a sokáig felmentett bakajelöltet közben elcsípték a román hadsereg éber őrei, és a karácsonyi élelmiszercsomaggal érkező levél megkésve jutott kezembe, de máig féltve őrzöm. Arra kér, sarkalljam meg fantáziámat, költözzem át 2000-be, írjam le, milyen körülmények közt élek, dolgozom, tanulok, szórakozom, és hogyan készülök szilveszterre. És hogy mindezt pácolnám humorba. De ne tartsam sokáig a páclében, mert sürgős a válasz, és ön marad a pácban... De mert sem választ, sem üzenetet nem küldött Bukarestbe a huszonöt esztendős tizedes majdani, hatvanesztendős önmagamról, maradt a lelkiismeret-furdalásával.
Ezt hat évvel később kötött személyes ismeretségünk, bátorító-biztató szavai sem tudták feledtetni. Azóta megértük az akkor utópiaként hangzó 2000. évet, és nekem megadatott a 2010. is. Gyermekeim, unokáim társaságában ünnepeltük, s még mindig boldogabb, reményteljesebb újabb esztendőt várunk...