Gyerekkoromban libát őriztem, de elaludtam a jó napon, és a libát közben elhajtotta valamelyik becsületes szomszédasszony. Otthon anyám alaposan elnadrágolt, és rám parancsolt, hogy keressem meg akárhol is a libát, anélkül ne merjek a szeme elé kerülni.
No én aztán kereshettem, mert azóta bizonyosan megsütötték, tán meg is ették, akik elhajtották, hazamenni nem mertem, hát nekivágtam az erdőnek, és mentem az orrom után nagy búsan.
Egyszer csak közrefogott két betyár, az egyik meg akart ölni, de a másik azt mondta, hogy kutassák át előbb a zsebeimet. Át is kutatták, de mind lyukas volt, semmit sem találtak, hát beültettek egy hordóba, hogy legyek ott, ne tudjam őket elárulni. Sokáig leskelődtek az úton, de nem jött arra pénzes ember, hanem egy farkast fogtak. Puskájuk nem volt, nem tudtak vele mit csinálni, hát a farkát belógatták az én hordómba a csaplyukon, és odébbálltak.
Én nem voltam rest, megmarkoltam a farkas farkát, az meg szaladni kezdett velem, szaladt, mint a megvadult ló, hazáig meg sem álltunk.
Így érkeztem haza. Aki nem hiszi, keresse meg a hordót, mert elgurult, amikor a farkasnak sikerült kirántania farkát a csaplyukon.
Gallér híján köpönyeg, hazudtam, mert volt, kinek.
