Mózes László
Akár alapos kitolásnak is tekinthető a nyugdíjkorhatár megemelése. Elsősorban a nőkkel babráltak ki, de a férfiak sem lelkendezhetnek, igaz ugyan, hogy miként eddig, 65 évesen letehetik a lantot, de térségünkben például viszonylag alacsony a várható élethosszuk, mindösszesen 67—68 évre becsülik. Emiatt — de nem csak — egyelőre kérdéses, a január elején életbe lépett, számos változást hozó új nyugdíjtörvény jónak, avagy kevésbé sikerültnek tekinthető-e.
A nyugdíjkorhatár (ugyan fokozatosan emelkedik) a nők esetében az eddigi 60 évről 63-ra módosult, miközben a szükséges szolgálati időt (azaz a kötelező társadalombiztosítási járulékfizetési időszakot) szintén durván megemelték, az eddigi 30 évről 35-re (a férfiak szolgálati ideje ugyancsak harmincöt kerek esztendő). Mindezt a jogalkotó szemérmetlenül a járulékfizetők számának csökkenésével, az aktív munkaerő folyamatos apadásával magyarázza, kevésbé hivatalos indoklás, de szűk hatalmi körökben vélhetően arra is gondolhattak — különösképpen a nők 71—72 éves várható élettartamára való tekintettel —, ők bizony még kibírhatnak néhány esztendőnyi görnyedést...
További visszásság, hogy bár a mostani jogszabály kerettörvényként minden munkavállalói kategóriára érvényes, a hadügyminisztérium, illetve a belügyminisztérium, az állambiztonságiak kötelékébe tartozók ügyét változatlanul külön nyugdíjpénztár kezeli, mi több, ebben az esetben a férfiak nyugdíjkorhatára is alacsonyabb, 60 év. Bizalmi embereink tehát továbbra is egyenlőbbek a közönséges halandóknál, e hatalmat szolgáló réteg továbbra is privilégiumok boldog birtokosa.
Az előrehozott nyugdíjazást óhajtók durva, 45 százalékos megsarcolását már nem is említjük (a régi jogszabály értelmében őket csupán 30 százalékos elvonással sújtották).
Ismételten feltehető tehát a kérdés: a forráshiányos, mindeddig tékozló és pazarló állam mennyire becsüli, értékeli, tiszteli adó- és járulékfizető polgárait? Mire számíthat még az igen megromlott életkörülmények közé sodródott átlagos halandó, akinek el kell fogadnia szinte mindent: bérelvonást, nyugdíjkorhatár-növekedést, miközben alig látni az életminőség javulására utaló gyertyalángokat? Hány évig, évtizedig kell még belekeseredniük e képtelen, jövőtlen országba az áldozatinak mondott nemzedékeknek?
