A sepsiszentgyörgyi repülőmodellezésről valamikor 2007 nyarán jelent meg utoljára írásunk. Akkor a megyeszékhelyi nyugdíjas repülőmodellezővel, Szabó Józseffel arról beszélgettünk, hogy egykoron a sportág nagy népszerűségnek örvendett Szentgyörgyön, a rendszerváltást követő esztendőkben pedig egyre kevesebb támogatást kapott, s a jövő hova-tovább bizonytalanabbá vált.
A februárban 75 éves születésnapját ünneplő szentgyörgyi modellező már akkor meghúzta a vészharangot, ám az azóta eltelt idő alatt nem sok változott e sportág terén. A megyeszékhelyi repülőmodellezőknek továbbra nincs klubjuk, nem járnak versenyekre, s a sport már csak a lelkes modellezők otthonában él. Szabó József elmondása szerint valamikor az 1950-es években ,,honosodott" meg a megyeszékhelyen a repülőmodellezés, s Kovács Gyulának, Mezei Miklósnak vagy éppen Tudor Păltineanunak köszönhetően sokan megkedvelték, megszerették. Továbbá az is az ő munkájukat dicséri, hogy egykor nagyon eredményes csapatot tudhatott magáénak Háromszék fővárosa, s ahol megfordultak versenyzői, mindig dobogós helyen fejeztek be egy-egy viadalt. A veterán modellező 15 éves korában építette meg első gépét, s jelen pillanatban lakásában 18 különböző típusú és méretű repülőmodellt tárol, amelyek egy-két órányi munkával újra üzemképessé tehetők. Bevallása szerint országos szinten sem jobb a helyzet, mivel a repülőmodellezés technikai sport, és egyre több pénzt emészt fel. Kíváncsiságból utánanéztem, s a repülőmodellező szövetség internetes portáljának adatai szerint a tavaly 15 kategóriában szerveztek országos bajnokságot, rendeztek négy megyeközi versenyt, továbbá volt Román Kupa is, Nagyszalontán pedig világbajnokság. Szintén a szakszövetség információi szerint az elmúlt idényben több mint kétszáz ifjúsági és felnőtt versenyző küzdött meg a bajnoki címért, akik közel negyven klub színeit képviselték.
Péntek délután találkoztam Szabó Józseffel, aki most is az otthonában fogadott. Beszélgetésünk során többször láttam a szenvedélyt megcsillanni a szemében, a hangjában pedig keserűséget véltem felfedezni. Még így is örömmel emlékezett a szentgyörgyi repülőmodellezés fénykorára, s mindarra, amit ez a sport az évek során adott, jelentett neki. Búcsúzáskor arra kért, hogy próbáljuk meg ne eltemetni ezt a sportot, mivel soha sem lehet tudni, mit hoz a holnap. És igaza van, hiszen ha másoknak megy, akkor nekünk, szentgyörgyieknek, háromszékieknek is kell, hogy működjön a dolog.
— Több mint három éve beszéltünk utoljára, akkor a sepsiszentgyörgyi repülőmodellezés legnagyobb problémája egy klub, egy csapat hiánya volt. Most mi a helyzet e sportág terén?
— Ha őszintén akarok beszélni, akkor Sepsiszentgyörgyön a repülőmodellezés abszolút magánvállalkozássá vált, mindenki csak szórakozik. Sokan most csak hobbiból és saját zsebükre ténykednek, a repülőmodellezés mint sportág pedig lassan már megszűnt létezni...
— Ez a dolog hova vezethető vissza?
— Egykoron ez a sport arról szólt, hogy mindenki saját maga építette meg a gépet, saját maga repült vele, és így volt egy egészséges versenyszellem. Most teljesen más a helyzet. Ahhoz, hogy én, mint versenyző, részt vehessek egy országos bajnokságon, kell legyen egy 2000 eurós gépem, és ahhoz, hogy világbajnokságon induljak, kell egy 4000 eurós gép. Nagyon jól tudjuk, hogy jelen pillanatban a sport nagyon kevés támogatást kap, s úgy, ahogy a szentgyörgyi focit nem támogatják már, úgy a repülőmodellezést sem segítik. Nekem már nincs időm arra, hogy sírjak és panaszkodjak. Én lemondtam egyszerűen arról, hogy itt, Szentgyörgyön még valaha is megalakulhat egy olyan csapat, amely nemzeti és nemzetközi versenyekre járjon.
— Jelen pillanatban hányan vannak a városban, akik még foglalkoznak a repülőmodellezéssel?
— Egykoron Sepsiszentgyörgyön hagyománya volt ennek a sportnak. Az 1950-es évektől errefelé generációk nőttek fel a repülőmodellezésen, tehát a tradíció adott, az emberanyag is. Sajnos, a klub és az anyagi lehetőségek hiánya megpecsételte a sportot. A városban jelen pillanatban mintegy harminc modellező van, akik maguknak, saját kedvtelésből űzik a sportot. Mostanság sokba kerül a versenyzés. Benevezési díj és pénz kell az utazásra, a szállásra. Ekkor még nem beszéltem a repülőgépmodellről, amit meg kell építeni. A legegyszerűbb gépet is legkevesebb 600 lejből lehet megépíteni. Ha olcsóbban meg akarom úszni a dolgot, akkor megveszem a kész modellt. De hogy fejlődhet egy sportág, ha egy szülő komoly összeget képes kifizetni egy jobb gépért, ami az első repülésnél összetörik. Aztán újra vesznek egy repülőmodellt, ami újra összetörik. A repülőmodellezés nemcsak a repülésből áll, hanem a gép megtervezéséből és annak megépítéséből is. Azt kell mondjam, hogy mostanság egyre több repülőmodell-pilóta van, de nekik semmi közük nincs a modellezéshez. Úgy vélem, hogy ez a sportág lassan elveszítette a szépségét, és maradt csak a szórakozás. Egy gép megtervezése nagy dolog, a megépítése is az, de a berepülése az igazi élmény. Nem értékelem le azokat, akik egyszerűen csak repülnek a gépekkel, hiszen arra is tehetség kell. Én úgy vélem, hogy a repülőmodellezés nehezebb, mint maga a repülés. Valamikor én is repültem, s amikor ott ültem a pilótafülkében, részese voltam a repülésnek, éreztem a gép minden rezgését, dőlését. Amikor azonban a földről vezetünk egy gépet, le vagyunk maradva, mivel a repülőmodell mozgására csak később tudunk reagálni, és így mindig előre kell tervezni. Tehát a repülőmodellezés a maga nemében nehéz sport, ami sok gyakorlást igényel.
— Önök a szentgyörgyi Sportnapok rendszeres résztvevői. Ezen az eseményen kívül még hol találkozhattunk a megyeszékhelyi modellezőkkel?
— Ebben a rohanó világban egyre ritkábban tudunk mi, repülőmodellezők találkozni. Így megragadunk minden lehetőséget, és igen, az elmúlt időszakban csak a Sportnapok alatt tudtunk összejönni egypáran. Sajnos, versenyt már rég nem szerveztünk.
— Létezik Sepsiszentgyörgyön utánpótlás-nevelés?
— Utánpótlás van, hiszen a Tanulók Házában működik egy repülőmodellező klub. Tehát gyerekek vannak, akik belekóstolnak a modellezésbe, de sajnos, amikor ők kikerülnek onnan, nincs, ahol tovább folytassák tevékenységüket. Lehet, hogy túl feketének látom a felleget, pedig nem is az. Kiút mindig van, de sokat kell azért dolgozni, és én már idős vagyok. Ennek ellenére vergődöm, és még most is akarok tenni valamit ezért a sportért. Mindezt azért teszem, hogy megszerettessem a gyerekekkel a repülőmodellezést, hiszen messzemenően jobb, mint a számítógépes játékok.
— Országos szinten hogy áll ez a sport?
— Van országos bajnokságunk, de a mezőny mostanra nagyon leszűkült. Ha van pénzed, mész versenyre, ha nincs pénzed, nem mész. A mostani első hely reálisan 5—6 lenne, ha mindenki eljutna az országos bajnokságra. Mi, szentgyörgyiek sajnos a kilencvenes években voltunk utoljára országos bajnokságon.
— Ilyen körülmények között erre az esztendőre milyen terveket szőttek?
— Ahhoz, hogy idén bármit is tudjunk tenni, elsősorban össze kellene gyűjteni az összes szentgyörgyi repülőmodellezőt. A beszélgetésükből, a vitájukból kipattanhat egy ötlet, ami a sport javát szolgálhatná. Sajnos, mostanában egyre nehezebb összehozni ezeket az embereket, mint a technikai sportok nagy többsége a repülőmodellezés is egyre költségesebb, így annak egyre kevesebb a valószínűsége, hogy lesz valamilyen jelegű rendezvényünk ebben az évben. Ha szerveznék egy megyei bajnokságot, ezen ki venne részt?
