Fölöttébb bizarr és visszataszító már csak az is, hogy a liberálisok egy tálból cseresznyéznek az egykori szekustiszt nacionalista hőbörgéseiről híres csapatával ― rossz néven is vette az erről szóló döntést jó néhány háttérbe szorított szabadelvű politikus, úgy tűnik azonban, az államelnöki funkcióra áhítozó Crin Antonescu számára az Antena médiabirodalom jóindulatának megnyerése fontosabbnak bizonyult a liberális értékeknél ―, és eme igencsak torz szüleményt cseppet sem teszi vonzóbbá a szociáldemokraták felé kinyújtott baráti jobb. A nagykoalíció életképessége is tartogatna még néhány kérdést ― például, hogy miként kívánnak együtt kormányozni, ha egymással merőben ellentétes gazdaságpolitikai programot képviselnek ―, előreláthatólag azonban ezeken hamar túllépnek a felek. Egyelőre ugyanis összefogja őket a közös cél ― a választások megnyerése ―, a közös ellenség ― a jelenlegi kormánypárt ―, és, mint hírlik, már az állam legfontosabb tisztségeit is sikerült elosztaniuk maguk között: a szocdemek adnák a kormányfőt, a liberálisokat illetné az államelnöki tisztség, és a konzervatívok sem maradnának funkció nélkül: a felsőház elnöki székét az ő jelöltjük foglalhatná el.
Arról, hogy mihez is kezdenének, miután a hatalmat átvették, nem sok szó esik. Nem tudni, végül is hogyan szeretnék megreformálni az egészségügyet, közigazgatást, talpra állítani a gazdaságot, miként biztosítanának tisztességes béreket a dolgozóknak, méltányos nyugdíjat az időseknek, milyen gazdaságösztönző intézkedéseket hoznának, mit tennének annak érdekében, hogy bár kicsit jobban éljünk. Mintha sem programjuk, sem elképzelésük nem lenne. És ebben bizony kísértetiesen hasonlítanak a jelenlegi hatalomra. Egyik kutya, másik eb...