A hétvége hírei

2007. október 8., hétfő, Közélet
A Fidesz támogatja Tőkést

Személyes részvétellel segíti a Fidesz Tőkés László független EP-jelölt választási kampányát, a magyarországi párt politikusai — köztük Orbán Viktor is — annyiszor jönnek majd Erdélybe, ahányszor a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke hívni fogja őket — ezt maga Orbán Viktor jelentette ki szombaton Nagyváradon.

Tőkés László személye Orbán szerint nem csak az Erdélyben élő magyarok összefogását testesíti meg, hanem ő a teljes Kárpát-medencei magyar összefogásnak is szimbolikus alakja. Hangsúlyozta: ő csak tanácsot ad a romániai szavazóknak arról, hogy kire voksoljanak majd november 25-én a Romániában sorra kerülő EP-választáson, de azt szívesen teszi. Orbán arra kérte az erdélyi magyarokat: olyan embert küldjenek az Európai Parlamentbe, aki megalkuvás nélkül képviseli a magyarok érdekeit. S Az október 6-i megemlékezésen Nagyváradon együtt rótta le kegyeletét az aradi vértanúk emléke előtt az RMDSZ Bihar megyei szervezete és az Orbán Viktor jelenlétében tartott ünnepségek szervezői. Tőkés ezért örömét fejezte ki, ugyanakkor élesen bírálta Király Andrásnak, az RMDSZ Arad megyei szervezete elnökének kijelentését, miszerint ő nem vehet részt az aradi rendezvényen.

Markó történelmi botlásról beszél

Akár történelmi botlásnak is nevezhető, hogy Orbán Viktor és pártja nyíltan beavatkozik az erdélyi magyar politikába — jelentette ki Markó Béla szombaton. Az RMDSZ elnöke Orbán Viktor nagyváradi sajtóértekezletén elhangzott megnyilatkozására válaszolt, amely szerint a Fidesz személyes részvétellel is segíti Tőkés Lászlót az EP-választási kampányban. ,,Az EP-választásoknak nagy tétje van, megítélésünk szerint Tőkés László egyéni jelöltként nem juthat be az Európai Parlamentbe, legfeljebb azt érheti el, hogy az RMDSZ képviselői sem jutnak el Brüsszelbe. Aki ezt a megosztottságot támogatja, az akarva-akaratlanul is ahhoz járul hozzá, hogy ne legyen romániai magyar képviselet, és ezáltal csakis románok képviseljék Romániát Brüsszelben" — szögezte le Markó. Ha a Fidesz valóban segíteni akarta volna az erdélyi magyar közösséget, arról kellett volna meggyőznie Tőkés Lászlót, hogy fogadja el az RMDSZ javaslatát egy közös választási listán való szereplésre — mutatott rá Markó.

MSZP-születésnap

Az MSZP számára bár a felnőtté válás sok problémával jár, de a párt tudja a dolgát, és meg tudja oldani a gondokat — mondta köszöntő szavaiban a párt választmányának elnöke az MSZP 18. születésnapi rendezvényén Budapesten tegnap. Simon Gábor arra emlékeztetett, hogy nagykorú lett a párt, így minden tettért felelősséget kell vállalnia. Nyers Rezső, a párt alapítója — akit nagy tapssal fogadtak — azt mondta: húzzunk bele, hogy kikerüljünk a ,,slamasztikából". Megérkezésükkor Gyurcsány Ferencet, feleségét, Dobrev Klárát és a kormány több tagját a jelenlévők a ,,húzzunk bele" jelszó skandálásával és nagy tapssal fogadta.

Szigorúan magánúton

Félezer helyi magyar ember és mintegy száz, a II. világháború utáni kényszerű lakosságcsere során Magyarországra telepített család képviselőinek jelenlétében koszorúzta meg szombaton a kitelepítettek emlékére emelt kopjafát Pozsonypüspökin szombaton Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke és az őt szigorúan magánjellegű látogatására elkísérő öt magyar parlamenti párt egy-egy képviselője, a falu lakossága és a Magyar Koalíció Pártjának vezetői. Szili Katalin a magyar―szlovák viszonyban előállt fejlemények miatt ― a fogadó ország hivatalos politikájának lehetséges félreértéseit, félremagyarázásait kerülendő ― sem beszédet nem mondott, és Szlovákia területén a médiának sem nyilatkozott.

Őrizetbe vettek egy volt minisztert

Befolyással való üzérkedés vádjával huszonnégy órára rendőri felügyelet alá került szombat este Ioan Mureşan egykori mezőgazdasági miniszter — közölte tegnap a korrupcióellenes ügyészség. Mureşan 1996 és 2000 között a jobbközép kormány minisztere volt, akit azzal vádolnak, hogy tizenöt és fél ezer eurót fogadott el egy üzletembertől, amiért cserébe kedvező elbírálásban kellett részesítenie egy közbeszerzési eljárásban. Mureşant azt követően hallgatták ki, hogy házkutatást tartottak Nagybányán lévő otthonában, ahol két számítógépet lefoglaltak. A volt minisztert korábban egyebek között sikkasztásért, hivatalos adatokkal való visszaélésért már elítélték.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2007-10-08: Máról holnapra - Simó Erzsébet:

Új honfoglalás, régi teketóriák

Valamiért ismét nyeregben érzi magát az RMDSZ. A magyar nemzet gyásznapja alkalmából rendezett ünnepségek után Markó Béla elnök arra is időt szakított, hogy a vendégként Nagyváradon és Érmihályfalván tartózkodó, illetve koszorúzó Orbán Viktort kemény szavakkal megrója, történelmi botlásnak nevezve, hogy Tőkés László mellett beleavatkozik az erdélyi magyar politizálásba.
2007-10-09: Máról holnapra - Bogdán László:

Szocdem bozótharcok

Miután a kormánybuktatás nem sikerült, s kiderült nagyon hamar az is, hogy több jeles szociáldemokrata képviselő a Tăriceanu-kabinet ellen voksolt — köztük a párt alapító atyja, nagy öregje, Ion Iliescu, akit a liberális honatyák meg is tapsoltak —, a pártelnök élesen rohant ki az áruló képviselők ellen, pártszankciókban részesítve — s a kizárást is emlegetve — négy szociáldemokrata képviselőt, a köztudottan Iliescu-párti Răzvan Theodorescu volt kulturális minisztert, Ion Solcanut, az SZDP egyik legbefolyásosabb tagját, Dan Mihalachét és Alin Teodorescut.