Számos ókori nép elhalálozandó vezetői számára, természetesen azok parancsára, óriási méretű építményeket hozott létre, hogy nevük és tetteik örökre fennmaradjanak ezen a világon. A sírkamrákat ellátták mindennel ahhoz, hogy a jobblétre szenderültek a túlvilágon is rangjukhoz-méltóságukhoz illő körülmények között folytathassák e világi tevékenységüket, illetve élvezhessék megérdemelt pihenésüket. Lassanként a túlvilágra átnyúló vezetési kényszer eltűnt, de a megalomániás építkezési láz megmaradt. Napjainkra az építkezés indoklása és a felhasznált anyagok is megváltoztak.
Vezetőink ma már állítólag a mi javunkra/hasznunkra építenek piramisokat. Teszik ezt még akkor is, ha belehalunk, hiszen az istenadta nép nem tudja, hogy számára mi a jó: ha nincs piramis, akkor nincsen csúcs, amelyen a vezető és ,,munkatársai" állhatnának. Balkániában elképzelhetetlen, hogy ne legyen uralkodó, akire fel kell nézni — semmi esetre sem szembe. Uralkodóink és vezetőink közben megfeledkeztek arról (esetleg nem is tudták), hogy — legalábbis az ókori egyiptomiaknál — nem rabszolgák, hanem szabad, jól ellátott és megfizetett emberek dolgoztak a piramisoknál, palotáknál, templomoknál, de egyéb közhasznú építkezésnél is. Ezeket az embereket nem azzal áltatták, hogy ha jól megépítik a piramist, akkor majd jól honorálják munkájukat, de közben kötelező szenvedni, hanem jó terveket készítettek, jó szervezéssel, jó anyagokból dolgoztattak, és azonnal, jól meg is fizették a jó munkát. Ezek a vezetők — a maiakkal ellentétben — tudták értékelni a munkát, a tudást, a hozzáállást, mindazt, ami nélkül nem lehet maradandót alkotni, egyáltalán értéket teremteni. Azt, hogy a rossz vezetők mivel fizettek hozzá nem értésükért, az olvasó képzeletére bízom. Talán jó lenne mindezt megszívlelniük, mielőtt túl késő lenne számukra. Ma kevesebb követ használnak, mert drága — jövedelmezőbb ellopni, mert jó áron eladható az autópályákhoz és az anyós, após, testvér vagy lefizetett ismerős számára közpénzből finanszírozott magánpalotákhoz. A mai piramisok nem kősziklára, hanem hazugságra épülnek, hiszen elfajzott világunkban ez a legstabilabb alapozás. Anyaguk sem a nemes kő és márvány, hanem az érdekek szerinti, képlékeny politika, a végtelen becstelenség, a megalázások tömkelege, az élősködés, a basáskodás minden szinten, az erkölcsi és anyagi korrupció, a ,,demokratikus" zsarnokság. A kötőanyag az érdekek összefonódása és a zsarolás. Az improvizációnak kiemelt szerep jut, hiszen a tudatlanság és a hozzá nem értés vált alapértékké. A felelősség elkerülése garantált, mert ők hoznak törvényeket önnön érdekeik szolgálatában, végső menedékként meg ott a mentelmi jog, melyet körömszakadtáig védenek. A munkát annak minden alakjában, a munkást, a tudást a végsőkig leértékelték. Így, ha összedől a piramis, legfeljebb az értéktelen embert — nyugdíjast, munkanélkülit, orvost, köztisztviselőt, tanárt stb. — temeti maga alá, aki amúgy is vétkes, mert egyáltalán létezik, és ebben az országban él.
Azt kell mondanom, hogy megérdemeljük sorsunkat. Kényelmesebb volt mindig, történelmi kortól függetlenül, elhinni a legnagyobb hazugságokat, elfogadni a túlélést az élet helyett, mint elgondolkodni, levonni a tanulságokat, és a megfelelő pillanatban cselekedni. Nem egyszer odáig süllyedtünk, hogy a mégis tenni akarókat az éppen aktuális rendszer elvárásai szerint felforgatóknak, árulóknak kiáltottuk ki, elfogadtuk a ,,vesszen a gazosa" jelszót. A legutolsó példa 1989 tele és a következő korszak, amikor tovább istenítettük a letűnt korszak második vonalbeli aktivistáit és vezetőit, ismét és ismét a nyakunkba ültettük őket, figyelmen kívül hagyva azt az egyszerű igazságot, mely szerint kutyából nem lesz szalonna... Ily módon vált értékké a hozzá nem értés, a hazugság és tudatlanság — hiszen az értékmérés érdekeket szolgál — és szégyen a munka meg a becsületesség.
Ferencz László, Sepsiszentgyörgy
.jpg)
